Ödön
1 °C
11 °C

Bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolják a bajai videóhamisítót

2018.06.18. 08:54 Módosítva: 2018-06-18 10:36:15

Vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség a bajai videóhamisításról elhíresült K. Gusztáv Tibor által irányított bűnszervezet ügyében.

A főügyészség több rendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a volt DK-tag és 13 társával szemben, akik közül tízen egy bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős pénzösszegeket arra hivatkozva, hogy a pénzeket pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják. A főügyészség négy olyan vállalkozóval szemben is vádat emelt, akik ennek érdekében K. Gusztáv Tibornak vesztegetésre szánt pénzt juttattak.

A szövevényes és szerteágazó, csaknem 7 ezer oldalt kitevő bűnügy nyomozás eredménye szerint K. Gusztáv Tibor elsőrendű vádlott 2017-ben egy hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős pénzösszegeket csalt ki.

A bűnszervezet tagjai közül több vádlottaknak - különösen a gabona kereskedői tevékenysége miatt széles kapcsolatrendszerrel rendelkező kilencedrendű vádlottnak - az volt a feladata, hogy olyan jól prosperáló, és nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutassanak fel, akik a vállalkozásaik növekvő tőkeigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Ekkor lépett színre K. Gusztáv Tibor, aki álnéven magát hivatalos személynek - hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak - kiadva azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű, – akár több száz milliós nagyságrendű – vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket. A vádlott ennek ellentételezéseként különböző pénzösszegeket kért, többek között arra hivatkozva, hogy a pénzt a pályázatokról döntő hivatalos személyek befolyásolására, megvesztegetésére fordítja, azonban ilyen kapcsolatokkal valójában nem rendelkezett.

K. Gusztáv Tibor azért, hogy a színlelt állami vezetői beosztása hitelesebbnek tűnjön, a vállalkozókkal tervezett találkozók alkalmával magát a Terrorelhárítási Központ bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket - viselő személyekkel kísértette.

Az elsőrendű vádlott arra is ügyelt, hogy a találkozókra az állami vezetők által is használt típusú és színű gépkocsikkal érkezzen, amikre a hivatalos jelleg hangsúlyozása érdekében megkülönböztető fényjelzést vásárolt, illetve a kíséretét adó vádlott társai, az ál-Tekesek őt államtitkárnak, vagy képviselőnek szólítsák.

A K. Gusztáv Tibor által vezetett bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csaltak ki. A vádlottak 2017. október 6-ig további vállalkozók megtévesztését is előkészítették, azonban a bűncselekmény sorozat folytatását a rendőrség közbelépése megakadályozta.

A Somogy Megyei Főügyészség négy vállalkozó ellen is vádat emelt, mivel azzal a szándékkal adták át a pénzösszegeket K. Gusztáv Tibornak, hogy abból hivatalos személyeket vesztegessen meg.

A nyomozás során a rendőrök több millió forint készpénzt foglaltak le. K. Gusztáv Tibor lakásán tartott házkutatás során közel 7,5 millió forint került elő.

A bűnszervezetben részt vevő K. Gusztáv Tiborral és kilenc társával szemben, akik közül öten előzetes letartóztatásban vannak, az ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Elítélésük esetén a vádlottakkal szemben 2 -24 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség a vádlottakkal szemben vagyonelkobzás alkalmazására is indítványt tett, melynek összege K. Gusztáv Tibor esetében több mint 163 millió forint.

A főügyészség a vesztegetni szándékozó vállalkozókkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ugyancsak K. Gusztáv Tiborral szemben 2014 júliusában a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya 4 rendbeli hamis vád bűntette miatt már vádat emelt, ugyanis a vádirat szerint a 2014-es bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan, - kormánypártokat lejáratni szándékozó - hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának azért, hogy azt választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez csatolja. Az ügy jelenleg megismételt eljárás keretében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon van folyamatban.

K. Gusztáv Tibor idén márciusban úgy szeretett volna szabadulni a rácsok mögül, hogy jelöltette magát a Minden Szegényért Párt képviselőjének, azonban csak egy napig volt szabadlábon.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?