Ismét listázott a NER

További Belföld cikkek
-
Tolatás közben gyulladt ki a mozdony – utasokat menekítettek Balatonfüreden
- Magyar Péter újra interjút adott, és ismét nekiesett az Indexnek
- A drog őrjíthette meg a fonói ámokfutót – „Az életemért harcoltam, csak a fejemet célozta”
- A Nemzeti Múzeumnál tartott ünnepségre érkezőket kérdezte az Index
- Provokációt, mozgósító erőt és ezeréves stratégiát is látnak Orbán Viktor beszédében
A figyelo.hu ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozása kapcsán vette számba, hogy mennyit foglalkoznak az MTA társadalomtudósai a gendertémával, vagy a kisebbségek helyzetével, illetve általában, mennyit publikálnak.
A fő megállapítás szerint a kutatók munkáját liberális szemlélet jellemzi.
Korábban az áprilisi választások után a Figyelő azon hazai civileket, újságírókat, professzorokat írta össze, akiket Soros György legfontosabb munkatársainak tartott.
Ilyenkor a következő lépésben arról illene cikkezni, hogy nem szerencsés, rossz időket idéz, ha a kutatókkal szemben ideológiai elvárások fogalmazódnak meg. Természetesen éppen ez a névtelen szerző célja, így működik a NER-világban a tényezővé válás.
Kifordított világ
Ebben a különös világban ugyanis mindenki azzal szeretne nélkülözhetetlenné válni, hogy támadásokat gyűjt.
Hogy fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Rogán Antal valamelyik botránya körül?
Minden egyes támadás csak megerősíti Rogán Antal miniszter úr pozícióját.
Nem a jogtalan támadások erősítik meg, hanem általában a támadás.
Vagyis, aki képes az ellenoldalnak tartott világot (legyen az ellenzéki párt, civil szervezet, vagy kritikus újságíró, esetleg egy nagykövet, vagy külföldi politikus) felháborítani, vagy felbosszantani, az stabilizálja a helyzetét, hiszen őt már nem lehet elengedni, az a gyengeség, a meghunyászkodás jele volna.
Napi élmény
Ezt a furcsa logikát gyakran tapasztalja az újságíró. Nem egyszer fordul elő, hogy amikor a NER-világ üzletembereivel háttérbeszélgetek, arra kérnek, hogy írjak kicsit rosszabbat róluk.
Már többször kaptam meg ugyanazt a szöveget:
köszönöm, hogy visszaküldted és szerintem korrekt az írás, de nekem kellemetlen, ha az Index semlegesen kezel, még azt hiszik, én súgtam neked.”
Ebben a világban nem akkor maradsz a pozíciódban, ha jól végzed a munkádat, hanem ha támadnak. Jogosan, vagy jogtalanul. Ha kirobban egy ügyed a független sajtóban. Nem biztos, hogy a Várkert Bazár vezetője ma a helyén lenne, ha nem jelentek volna meg a munkájáról negatív cikkek.
A mostani listánál tehát így néznek ki a szerepek, készül egy lista, ami valójában csak a felháborodott válaszírások révén kerül be ténylegesen a köztudatba, majd a készítők büszkén kihúzzák magukat, boldogok, róluk beszélnek, jelzik, hogy ők fontos részei a "harcnak", fent vannak a sakktáblán, hogy is lehetne őket nélkülözni?
Borítókép: Bődey János / Index.