Hadházy Ákos is kilép az LMP-ből

2018.06.20. 06:31

Május végén az ellenzék koordinált együttműködésének szorgalmazása miatt fegyelmi büntetést kapott Hadházy Ákos. Az LMP volt társelnökét két évre tiltották el a tisztségviseléstől, ezt a büntetést a párt etikai bizottsága tovább súlyosbítaná.

Ezért Hadházy úgy döntött, otthagyja a pártot, de képviselői mandátumát megtartja.

Döntéséről a 24.hu-nak adott interjúban beszélt, melyben kritizálta azt, hogy az LMP-ben „zavarba ejtően jó a hangulat", és nem igazán törik magukat össze, hogy szembenézzenek a vereség okaival, hogy

a következő választás ne újra ugyanilyen körülmények között és eredménnyel történjen meg.

A rá kirótt büntetést nem tartja jogosnak, mivel ő olyan súlyosnak ítélte a korrupciót és a demokráciát fenyegető veszélyt", hogy mindent meg akart tenni a kormány menesztéséért. 

Olyan helyzet alakult ki a pártban, amelyben politikai nézetkülönbségeket igyekeznek fegyelmi úton elintézni. Nagyon veszélyes és szomorú, ha egy párt eljut idáig, mert ez mindig egy lejtőn való megindulást jelez.

A parlamentben – melyet eleinte illegitimnek minősített, nem is akarta felvenni mandátumát, de végül az üres ülésteremben magányosan letette az esküt –  a „cselekvő ellenzékiség" korszakát tartja szükségesnek, méghozzá három területen:

  1. ki kell harcolni, hogy törvény tiltsa meg a kormánypropagandát;
  2. ki kell kényszeríteni Magyarország uniós ügyészséghez való csatlakozását;
  3. meg kell akadályozni a bírói függetlenség megnyirbálását.

Az áprilisi választás óta több, az LMP történetében meghatározó alak lépett ki (mint Schiffer András) vagy pedig lett eltávolítva (mint az erőszakoskodó Sallai Róbert Benedek) a pártból.