Németh Szilárd szerint az alaptörvény revíziójának része lehet egy nemzeti konzultáció

2018.06.22. 06:15

Németh Szilárd az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége, ahol többek között az alaptörvény felülvizsgálatáról volt szó, aminek apropóját az adta, hogy várhatóan Németh Szilárd is tagja lesz annak az alkotmányozó testületnek, ami az ősszel induló egy-másfél éves alkotmányrevíziót elvégzik.

Németh Szilárd, honvédelmi államtitkár abszolút nem lepődött meg, hogy ő is bekerült ebbe a körbe, de hozzátette, hogy mivel nem jogász, nem hiszi, hogy a szövegezésbe tudna beleszólni. 

Abszolút nem lepődtem meg. Nem a szövegezés a fontos ebben a kérdésben, tehát én nem tudok ebben jogászként részt venni, mert én nem jogász vagyok, hanem a tapasztalataimat tudom elmondani, illetve azt, hogy hol szorít a cipő ebben a kérdésben.

Németh szerint a revízió ellenére a gránitszilárdság megvan továbbra is, de szerinte folyamatosan új helyzet elé állítja a világ az országot, amire reagálni kell. A bevándorlás kérdése pedig annyira fontos, hogy ezt akár ennél még jobban lehetne hangsúlyozni az alaptörvényben is, hiszen Németh szerint jól látható, hogy azok, akik szerint a bevándorlás jó dolog, azok nem tettek le a tervükről. 

Majd az alkotmányrevízió kapcsán úgy folytatta:

"Sok ember össze fog jönni, és meg fogjuk vitatni. És én még azt is el tudom képzelni, hogy ebben a körben még egy szélesebb konzultáció is megtörténhet. Az emberekkel való konzultáció."

A kérdésre, hogy ez a szokásos, levelezős forma lesz-e Németh Szilárd azt mondta:

Ez egy jól bevált forma. Az jól látható, hogy például az illegális migráció, és maga a bevándorlással kapcsolatos elképzeléseink, tehát az illegális migrációval kapcsolatos elképzelés, a Btk-módosítás, a Stop Soros, illetve az Alkotmánymódosítás, ami a teljes bevándorlási részt érinti, az jól látható, hogy egy ilyen konzultáción kristályosodott ki.

A műsorvezető, Rónai Egon visszakérdezett, hogy tehát az alaptörvényről konzultálnának, Németh azt felelte, szerinte érdemes megkérdezni az emberek véleményét. A kérdésre, hogy milyen mélységig, azt mondta

Nyilván nem jogi kérdésekben fogjuk megkérdezni az emberek véleményét. Tehát, hogy mit gondolnak erről az egészről, hogy szeretnének élni.

Arról egyébként, hogy újabb nemzeti konzultáció jöhet, már május végén beszélt Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A családokról és a demográfiai helyzetről, de ilyen formában kérhetik ki a választók véleményét európai uniós kérdésekben is az európai parlamenti választás előtt.