Jenő
-3 °C
6 °C

Osztrák-román-koszovói embercsempészek ellen emeltek vádat

2018.06.22. 09:39

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emeltek egy osztrák és egy román állampolgárságú férfi ellen, akik egy Koszovóban élő szerb társukkal együtt illegálisan juttattak át külföldieket Ausztriába, írja közleményében a Bajai Járási Ügyészség. Ők együtt 2015 novemberétől 2016 márciusáig a zöldhatáron illegálisan Magyarország területére csempésztek bevándorlókat pénzért.

Az 51 éves osztrák férfi azért szállt be a vád szerint az üzletbe, mert 10 000 euróval tartozott a koszovói társának, és azt az embercsempészettel törlesztette. Eleinte felváltva végezték a szállításokat, illetve az azt biztosító felvezetést. Jellemzően az éjszakai órákban vették fel Ásotthalmon, Domaszéken vagy Bácsszentgyörgyön utasaikat, majd koszovói társuk utasításának megfelelően, vele telefonon folyamatosan egyeztetve Ausztriába mentek.

Lebukásukig hat szállítást végeztek, az utolsó útjukon egy 25 éves szerb nőt is beszerveztek, aki a szállításokat irányító koszovói társukkal együtt külön gépjárműben felvezetőként a szállítást biztosította. A csoport sofőrként egy 28 éves román férfit is beszervezett, aki a bűnszervezet román tagjával együtt 2016. március 25-én éjjel Bácsszentgyörgyön 10 koszovói és egy török-kurd állampolgárt vett fel. Röviddel ezután elfogták őket, így az utolsó szállítás meghiúsult.

A bevándorlók fejenként 1000-1300 eurót fizettek. Az ügyészség az osztrák és a román férfit vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja, míg alkalmi társaikat az embercsempészés enyhébben minősülő bűntettével. A bűnszervezet tagjaival szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására tesz indítványt. A külföldi vádlottak ügyében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.