Csak addig akarta ellopni a kocsit, amíg eláll az eső

2018.06.23. 17:57

A napi bűnügyi burleszk szerint egy tiszacsegei lakos június 22-én este 6 után nem sokkal telefonon hívta a rendőrséget és elmondta, hogy amíg a háza előtt leparkolt gépkocsijából pakolt, egy másik férfi bepattant a járműbe, és elhajtott azzal. A bejelentő elmondta, hogy egy másik -szintén saját- gépkocsiba bepattant, és az elkötött kocsi keresésére indult, amikor azt látta, hogy azzal épp egy kerítésen repülnek keresztül. 

A rendőrök elfogták a 25 éves férfit, aki a minden jel szerint elvitte a pozdorjává tört Suzukit. A kerecsendi lakos kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy nem akarta ellopni a Suzukit, csak addig akarta használni azt, amíg eláll az eső.

K. Balázzsal szemben a balmazújvárosi rendőrök jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.