Meghalt Nyers Rezső

D SOS20060527013
2018.06.23. 14:59 Módosítva: 2018.06.23. 15:15

95 éves korában meghalt Nyers Rezső, az MSZMP utolsó, majd utódpárt első elnöke, közölte a Demokratikus Koalíció közleményben. Ő volt az 1968-as új gazdasági mechanizmus egyik atyja, a szabadabb piac felé tolta volna a magyar gazdaságot. Ez a küzdelme az ortodoxok felülkerekedése miatt elbukott, írja a DK.

Nyers 1923-ban született, a Népszava nekrológjában fiatal koráról megtudhattuk, hogy "1938-tól betűszedőként, majd nyomdászként dolgozott"

Politikai pályára 1940-ben kezdődött, ekkor belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1947-ben a kommunista párttal való egyesülés után a Magyar Dolgozók Pártjának tagja lett, sőt a Központi Vezetőségének póttagja, és a párt Pest Megyei Bizottságának szervezőtitkára. 1948-tól az országgyűlés tagja 1953-ig.

56-os szerepével kapcsolatban annyi tudható, hogy Kádár János mellett tett hitet. A jobbikos Novák Előd 2014-ben feljelentette Nyerset, mert „az MSZMP KB tagjaként részt vett például Nagy Imre és társai kivégzésében, miután szavazatával támogatta az eljárás lefolytatását”. A Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította azt a feljelentést,

A rendszerváltás idején az MSZMP-ből alakuló reformer MSZP első elnöke lett, évtizedeken át, a rendszerváltás után is országgyűlési képviselő. Élete alkonyán magyarázkodni kényszerült a Nagy Imre-per kapcsán, hogy megszavazta a miniszterelnök elleni, előre tudható eredménnyel záruló “jogi” eljárást, írja a DK.

(Borítókép: Nyers Rezső volt pártelnök érkezik a Magyar Szocialista Párt országos választmányának ülésére a párt Köztársaság téri székházába. Budapest 2006. május 27. MTI Fotó: Soós Lajos)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport