Maguknak számláztak az állam megbízásából dolgozó igazságügyi szakértők

2018.06.29. 08:19 Módosítva: 2018.06.29. 08:19

A Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének munkatársai saját vállalkozásukkal számlázták le azokat a hatósági kirendeléseket, amelyeket főmunkaidőben közalkalmazottként kellett volna elvégezniük, írja a 24.hu.

A magas szintű patológiai, pszichiátriai és jogi képzettséggel rendelkező igazságügyi orvosszakértőknek a z állam által biztosított díjazás fejében kell elvégezniük a boncolásokat a rendkívüli halálesetek ügyében.  A 24.hu birtokába került dokumentumok szerint az egyetemi intézetben, közalkalmazottként dolgozó orvosszakértők körében legalább egy évtizede gyakorlat, hogy magánvállalkozóként, illetve gazdasági társaságként nyújtják be a díjjegyzéket a hatóságoknak. Így  miközben főállású egyetemi alkalmazottként elvégezték az egyetemi intézet számára előírt hatósági szakértést, vállalkozóként másodszor is megkapták ugyanezért a munkáért a fizetést.

clk

A 24.hu birtokába jutott papírok szerint az intézet egyes szakértői egyes időszakokban az összes kirendelésüket vállalkozóként számolták el. Néha fizetési felszólítást is küldtek az ORFK-nak a vállalkozói díjak késedelmes kifizetése miatt. Egy-egy sűrűbb hónapban a közalkalmazotti fizetés mellett a 400-500 ezer forintot is elérhette a vállalkozások bevétele fejenként.

Idén év elején a Debreceni Törvényszék egy halálos baleset körülményeinek kivizsgálásával kapcsolatos szakértői díjjegyzék esetén egyszer csak visszadobta az egyik orvosszakértő által leadott vállalkozói számlát, és megváltoztatta az elsőfokú bíróság díjmegállapító végzését. A másodfokon eljáró bíróság kimondta: az igazságügyi szakértői intézmény alkalmazásában álló szakértő külön díjazásra nem jogosult, ezért a szakértői díj és a költségátalány nem a szakértőt, hanem az orvostani intézetet illeti. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Maguknak számláztak az állam megbízásából dolgozó igazságügyi szakértők

A díjat az intézet kapta, a közalkalmazott szakértők viszont számlára dolgoztak az államnak.

179 · Jun 29, 2018 08:19am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments