Vilhelmina
12 °C
28 °C

Csúszik a bringaszállítás kipróbálása a metrón

2018.06.30. 09:53

"Tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy jelenleg még folyamatban van a metró vonalán tervezett kerékpárszállítási tesztüzem bevezetésének előkészítése, ezért arra június utolsó hétvégéjén még nem kerülhet sor" - írta közleményében a BKK.

Ahogy azt korábban megírtuk - az akkori tervek szerint június utolsó hétvégéjén - engedélyezik a bringaszállítást a 4-es metrón, ha addig megkapják a szükséges hatósági hozzájárulásokat. Az Indexnek Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója azt mondta, tesztüzem lesz, tehát azt fogják vizsgálni a két nap alatt, hogy mennyire tartják be a biciklikkel az utasok az előírásokat, zavarják-e az utaskomfortot, például azzal, hogy összepiszkolják a belső teret.

Az európai példákon alapuló bicikliszállítás kísérleti bevezetésének helyszíne a lifttel akadálymentesen elérhető M4-es metró lesz. A pontos szállítási feltételekről az utasok a bevezetés időpontja előtt kapnak hivatalos tájékoztatást, írja most közleményében a cég.