Orbán szerint kacsa, hogy menekültek befogadásáról állapodott meg Merkellel

2018.06.30. 15:56 Módosítva: 2018.06.30. 23:55

Berlin összesen tizennégy országgal, tudott megállapodni a Németországból kiutasítandó migránsok befogadásáról - erről tájékoztatta egy feljegyzésben Angela Merkel német kancellár szombaton koalíciós partnereinek frakcióvezetőit a dpa német hírügynökség értesülése szerint, írja az MTI.

Azok a bevándorlók, akik Németországba próbálnak belépni úgy, hogy előzőleg már regisztrálták őket egy másik uniós országban, különleges gyűjtőtáborokba, úgynevezett "horgonyközpontokba" fognak kerülni - közölte Merkel a dokumentumban. Ezekben a központokban eljárnak majd az ügyükben.

A német hírügynökség és a Reuters a levél alapján azt írta, a 14 ország között Magyarország is szerepel. Ahogy Lengyelország és Csehország is.

Orbán: kacsa

Az MTI-nek négy órával a hír megjelenése után sikerült megszólaltatni Orbán Viktort, aki azt mondta, 

ez a szokásos politikai kacsa, semmilyen megállapodás nem született.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére emlékeztetett a korábbi magyar miniszterelnöki és kormányzati nyilatkozatokra, amik szerint a magyar álláspont 2015 óta változatlan: Magyarország területére egyetlen menedékkérő sem léphetett úgy, hogy előtte nem járt Görögország vagy más uniós tagállam területén. Tehát senki nem nálunk lépett először az Európai Unió területére - fogalmazott.

Babis: Prága nem tett ígéretet

Andrej Babis cseh kormányfő szombaton szintén cáfolta, hogy Csehország ígéretet tett volna Angela Merkelnek. "Ilyen tárgyalásokra Csehország és Németország között nem került sor és a cseh kormány nem csatlakozott ilyen megállapodáshoz" - reagált a cseh miniszterelnök, aki Franciaországban tartózkodik munkalátogatáson. 

Lengyelország sem

Lengyelország nem kötött semmilyen megállapodást a menedékkérőkről - mondta a lengyel külügyminisztérium szóvivője szombat este a hírre reagálva.

14 ország

A levél alapján a Dw.com azt írja, hogy Merkelék Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal, Belgiummal, Dániával, Észtországgal, Franciaországgal, Finnországgal, Litvániával, Lettországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Portugáliával és Svédországgal is megállapodtak Németországból kiutasítandó migránsok befogadásáról. Ausztria hiányzik azon országok listájáról, akikkel megegyezett Merkel.

A dpa német hírügynökség a Merkel által aláírt, és koalíciós partnereinek elküldött dokumentumból idézi, hogy Németországnak fel kell készülnie, hogy Szlovéniát és Horvátországot sokkal jobban támogassa azok határvédelmében.

A német kancellárnak július 1-jéig adott időt a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) arra, hogy európai megoldást találjon a Németországba tartó bevándorlók tömegének kezelésére. Ennek hiányában akár a testvérpárti szövetség és a kormánykoalíció is veszélybe kerülhet.

A Reuters a levél alapján azt írja, hogy ezekkel az országokkal megállapodásokat fognak aláírni, így nem tudni, hogy mennyire hivatalosak jelenleg ezek a megállapodások. A Reuters szerint a kétoldalú megállapodások az eddigieknél sokkal hatékonyabbá tennék a visszaküldési folyamatot azoknak a menedékkérőknek az esetében, akiket előzőleg más országban már regisztráltak. Jelenleg a dublini eljárás szerint Németországból kezdeményezett repatriálások csupán 15 százaléka jár sikerrel - áll a dokumentumban. Ezért "kormányközi megállapodásokat fogunk aláírni egy sor tagálammal a repatriálási folyamat felgyorsítása és az akadályok felszámolása érdekében" - írta Merkel.