Júliustól egy fillért sem kap a Jobbik az államtól

2018.07.01. 14:10 Módosítva: 2018.07.01. 14:12

A Magyar Államkincstár július 1-jétől kezdi csökkenteni azon pártok támogatását, melyeknél az Állami Számvevőszék korábbi vizsgálata jogszabályellenes finanszírozást állapított meg, két párt esetén pedig már májusban levonta ennek mértékét – közölte a MÁK vasárnap. 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom esetében ugyanakkor – tekintettel arra, hogy már közel fél éve mentesülnek a tartozás teljesítése alól - a Kincstárnak semmilyen további fizetési könnyítést nincs módjában nyújtani

- áll a közleményben. 

A Jobbik azt írta, a működésképtelenség határára sodorja a pártot az, hogy nem kapják a pénzt és megszorítások jönnek a Jobbiknál.

A Magyar Államkincstár a választásokra való zavartalan felkészülés érdekében április végéig egyetlen párttól sem vonta le a tartozás összegét a nekik járó állami támogatásból. Az érintettek pártok még a májusra járó összegeket is megkapták. A választásokon elért eredményük alapján a Magyar Liberális Párt és az Együtt – a Korszakváltók Pártja a jövőben nem jogosult költségvetési forrásra, így ezektől már akkor levonta a MÁK a számvevőszéki vizsgálatban megállapított tiltott támogatás mértékét.

A legnagyobb bírsággal sújtott Jobbik, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika a következő négy évben is részesülnek állami támogatásban, esetükben a Kincstár 2018. júliustól vonja le, illetve kezdi levonni a megállapított összegeket. Ez ugyanúgy vonatkozik a Jobbikra is, hiszen már január 24-ét követően is teljesíteniük kellett volna, ráadásul bebizonyosodott az is, hogy a büntetés kifizetésére összegyűjtött pénzt kampánycélokra fordították – írta az Államkincstár.

A Jobbik nem juthat közpénzhez mindaddig, amíg a teljes, az ÁSZ által 331,6 millió forintban megállapított összeget le nem vonták tőle, így a párt júliustól kezdődően nem kap támogatást a teljes összeg visszafizetéséig. 

Az ÁSZ döntésének jogosságát az ellenzéki pártok élükön a Jobbikkal vitatták, ugyanis korábban ilyen jellegű vizsgálatokat a hatóság nem folytatott. A korábbi választásoknál a Fidesz kaphatott ugyancsak Simicska Lajostól ennél is nagyobb kedvezményeket, emiatt azonban semmilyen vizsgálat és szankció nem volt. A Jobbik a választások óta takarékos üzemmódban ketyeg, a hagyományos majálisukat nem tartották meg anyagi okokból, és a Posta felé is több tízmilliós tartozást halmoztak fel.

Megszorítások jönnek a Jobbikban

A Jobbik közleményben reagált. Azt írták, "a jogtalan ÁSZ-bírság anyagilag nagyon nehéz helyzetbe hozza a Jobbikot, a működésképtelenség határára sodorja, de eddigi történetünk során sokszor kerültünk nehéz helyzetbe, amikor a hatalommal szemben küzdöttünk, de sosem adtuk fel, és most sem fogjuk feladni. Ezzel a hozzáállással lettünk az ország második legerősebb pártja."

Üzentek az állítólagos új tagoknak is: bízzanak a jövőben.

"A Jobbik újabb megszorításokat fog majd bevezetni a párton belül annak érdekében, hogy kezelni tudja anyagilag ezt a nehéz helyzetet" - írják.