Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Elkötött egy autót, amivel nekiment egy kocsinak, egy oszlopnak és egy teherautónak

2018.07.02. 17:21

Egy békési és egy mezőberényi fiatal ellen is jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás, mindketten más autójával okoztak balesetet, írja a police.hu.

Szombaton Békésen ült be egy 18 éves fiatal egy ismerőse autójába, amiben benne maradt az indítókulcs. Előbb nekiütközött egy út szélén álló autónak, aztán egy beton villanyoszlopnak, végül pedig egy teherautónak ment neki, és onnan már nem is tudott továbbindulni.

Elment a helyszínről, de a rendőrök hamar megtalálták, és előállították. Felmerült annak a gyanúja, hogy a balesetek előtt alkoholt és más tudatmódosító szert is fogyasztott, ezért járművezetés ittas állapotban, és járművezetés bódult állapotban vétség gyanúja miatt is indult eljárás ellene. Ráadásul jogosítvány nélkül ült az autóba.

Vasárnap pedig Mezőberényben indult el egy 21 éves lány ismerőse édesanyjának kocsjával, miközben a nő nem tudott róla. Két barátjával akart italt venni egy boltban. Amikor odaértek, akkor parkolás közben fék helyett a gázra lépett, és nekiment az üzlet kerítésének. Kiderült, hogy alkoholt is fogyasztott, és nem volt jogosítványa sem.