Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

Eltűntek a Magyar Időkről Bayer Zsolt azon cikkei, amiket izraeli hátterű kémcég munkája nyomán rakhatott össze

2018.07.09. 00:48

A választások előtt közvetlenül Bayer Zsolt valamiért nem a szokásos véleménycikkeit írta, hanem bizonyos töredék hangfelvételekre alapozva azt akarta állítani, hogy létezik egy civilekből álló Soros-hálózat, ami nagy vonalakban Magyarország vesztére tör. 

Ki lehetett a megbízó, ha csak a kormánypárt profitált az egészből?

Nem is az összeollózott felvételek tartalma volt érdekes, hiszen az ezekben szereplő civilek semmi olyat nem mondtak, amit ne mondanának el egyébként is. Az igazán érdekes volt, hogy ki szervezte a külföldi helyszíneken kamu személyazonossággal végrehajtott, sok millióba kerülő lehallgatási akciókat, amelyeken többek közt illegális megoldásokra buzdítják az érintetteket.

Amit viszont nem sejtettek, hogy az egyik célszemély, a Migration Aid vezetője azonnal az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordul, így a magyar elhárítás is odafigyelt rájuk. Ez alapján írtuk meg, hogy 

egy izraeli hátterű privát biztonsági céget

állítottak rá egyesével a magyarokra ismeretlen megbízók.

Emellé az nyilvános tény, hogy ezt az anyagot a Jerusalem Post dolgozta fel, illetve a Magyar Időkben Bayer Zsolt. Az is tisztán látszik, hogy ki próbált politikai hasznot húzni az összeollózott hangfelvételekből. „Hangfelvételek igazolják, hogy nemzetközi hálózatba szerveződött erők akarják eltántorítani Magyarországot a bevándorlást ellenző politikától" – mondta például Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Eltűntek a cikkek

Szombaton viszont megjelent a Politico.eu-n egy cikk arról, hogy maga az izraeli Black Cube hírszerző cég is érintett volt a magyar civilek elleni mérsékelt sikerű lejárató kampányban. Pontosabban egy volt Black Cube-alkalmazott elismerte nekik, hogy legalább az egyik, felvételeket készítő ember aktív Black Cube-alkalmazott. A magyar kormány egyébként nem akart reagálni a lap kérdéseire. 

Másnapra viszont Bayer Lili, a szombati cikk szerzője kiszúrta, hogy a Magyar Időkről csendben lekerült az összes érintett Bayer-cikk, vette észre a 444.hu. Szerencsére ettől még, ha valakit érdekelnek, akkor az internet archívumában azért fellelhetőek ezek a tartalmak, mint a „Pénzügyi érdekek a humanizmus mögött", a Kétezren dolgoznak a mágnás céljaiért" és a Sorosék több millió dollárt költöttek el Magyarországon politikai befolyásolásra".  

lekerult mi.png

Külön érdekes, hogy a cikkünk után Bayer Zsolt kiadott egy furcsa szabadkozást, amiben nem cáfolta semmilyen állításunkat, inkább másról beszélt. De még ez is lekerült  valamiért mára, persze attól még ez is elérhető. Hét közben egyébként még mindegyik anyag elérhető volt. 

Kérdéseinket a cikkünk megjelenésével egy időben elküldtük a Magyar Időknek is; közreadjuk majd, ha válaszolnak. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?