Hortenzia, Gergő
-1 °C
8 °C

1 flakon benzin+1 kulcs+1 gyufa=8 év fegyház

2018.07.10. 14:38
Nyolc év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte megismételt eljárásban a Nyíregyházi Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2013-ban benzinnel gyújtogatott a nyírségi megyeszékhely egyik szórakozóhelyén. Az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.

Közleményük szerint a vádlottat több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A tényállás szerint a férfi 2013. május 5-ére virradóra egy nyíregyházi pubban szórakozott, majd nagyobb mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után elment a közeli benzinkútra egy flakon benzinért, visszament a pubba, a benzint az ajtóra locsolta és meggyújtotta.  

A vádlott ezután leült a szórakozóhely melletti söröző teraszára és onnan nézte a lángoló ajtót. A tüzet a tűzoltók oltották el, senki sem sérült meg.

Az ügyben már korábban hozott egy ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék: a vádlottat 2016-ban közveszélyokozás bűntettében mondta ki bűnösnek az első fokon eljáró bíróság és két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. (A korábbi tényállás szerint a férfi összeszólalkozott a pultossal és bosszúból gyújtotta fel a szórakozóhely ajtaját.)

Az ügyészi fellebbezést követően a büntetőügy a Debreceni Ítélőtáblára került, amely hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot.

A megismételt eljárásban hozott ítélet ellen az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság keddi közleményében kitért arra is, hogy az ítélethirdetés után az ügyész a vádlott letartóztatását indítványozta, a törvényszék azonban a bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az indoklás szerint a több éve tartó büntetőeljárás során a férfi minden tárgyaláson megjelent, nem akadályozta az eljárás lefolytatását. Az elrendelt bűnügyi felügyelet értelmében a vádlott nem hagyhatja el Nyíregyháza területét, és minden héten köteles a rendőrségen megjelenni.

A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?