Magdolna
19 °C
27 °C

Nincs sok haszna a nyomortelepekre költött milliárdoknak

nincs-sok-haszna-a-nyomortelepekre-koltott-milliardoknak-jovahag
2018.07.10. 11:41
Sosem látott mértékben költjük az uniós pénzeket a szegénytelepek megsegítésére, de vajon van-e értelme? Ha az ember beteszi a lábát egy szegregátumba, kétségei támadnak: a házak romosak, víz és áram nincs, az emberek élete kilátástalan. Az eddig lezajlott telepes pályázatok irreális papírmunkát varrtak a szakmai vezetők nyakába, akik a tetejébe még szociális munkást is alig találtak. A következő években újabb 30 milliárd forint megy erre a célra, és úgy tűnik, a problémák nem oldódnak meg. Az Abcúg cikke.

A jászapáti Dankó telep szélén áll egy elhagyatottnak tűnő konténer. Az ajtaján lakat, a körülötte levő, elkerített részt benőtte a gaz. “Jolika kinyitja, ha olyan kedve van. Régen fel lehetett iratkozni a mosásra, nagyon jó volt. Járt ide négy kedves magyar asszony, játszottak a gyerekekkel, homokoztak velük” – hallottuk sorra a telepi lakóktól.

Joli érkezésünk után kinyitja a lelakatolt konténert.
Joli érkezésünk után kinyitja a lelakatolt konténert.
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

A konténert 2013 és 2015 között hozták létre a 150 millió forintos komplex telepprogram keretében, hogy a vezetékes víz nélkül élő romák tudjanak hol mosni és fürödni. A helyi asszonyok örültek is, hogy végre nem kell nap mint nap a teknő felett görnyedniük, elég volt szólniuk, ha összegyűlt a szennyes, már pakolhatták is be a mosógépbe. A gyerekek imádták a számukra szervezett programokat és kirándulásokat, a felnőttek egy része pedig képzéseken vett részt. A városközpontban húzták fel a pályázati kiírásban elvárt Csillagházat, ahol közösségi eseményeket tartottak, azóta is ott próbál a Vihar Rózsák tánccsoport.

Jolika, azaz Farkas Jolán büszkén mutatta, mennyi oklevelet és emléklapot gyűjtöttek be a táncoslábú gyerekekkel az elmúlt években. Jolika nemcsak tánctanár: közmunkásként ő felel a ház rendben tartásáért, és a projekt lezárása után őt bízták meg a mosoda kulcsának őrzésével is. Hiába él maga is a telepen, ez a különlegesnek számító pozíció alaposan aláásta a jószomszédi viszonyt, sokan nem értik, miért nem lehet akármikor használni a mosógépet. Jolika szerint ez hazugság, ő még hétvégén is kinyitja bárkinek, hétköznap viszont a Csillagházban is kell dolgoznia, nem tud két részre szakadni.

Akárhogy is, a Dankó utcaiak úgy érzik, a telepre költött milliók ellenére az élet ugyanolyan nyomorúságos maradt, mint korábban.

Sosem látott pénzek

Sok uniós országban nagy volt az öröm, amikor 2010 januárjában végre sikerült kiharcolni egy EU-s rendelet módosítását, amivel lehetőség nyílt arra, hogy uniós pénzekből segítsék a telepeken élőket. Korábban ezt a tagállamok csak saját forrásból tehették meg, így már az is nagy hírnek számított, amikor 2005-ben a magyar kormány elindított kilenc telepprogramot. (Néhány évvel később a Magyar Narancs foglalta össze ezeknek a kudarcait).

Ehhez képest 2013-ban Jászapáti mellett 54 másik településen indult komplex telepprogram, egyenként majdnem mindenhol 150 millió forintért. Balog Zoltán még államtitkárként jelentette be, hogy soha nem látott összeg jut a telepekre, amiket nem egyszerűen ledózerolnak, hanem egyszerre kezelik majd az ott élők szociális, képzési, egészségügyi és munkanélküliségi problémáit. A következő években mindezt más pályázatok is kiegészítették, így az ügyes önkormányzatok akár százmilliókat is költhettek a legszegényebbekre.

Volt is mire. 2010-ben az akkor még létező Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél felmérték, mi a helyzet a magyarországi telepeken. Kiderült, hogy

  • az országban 1633 szegregátum van (ahol a lakosok legalább felének nincs rendszeres jövedelme, illetve legfeljebb nyolc osztályt végzett),
  • itt összesen több mint százezer ember él,
  • a települések negyedében van szegregátum,
  • többségük falvakban található,
  • az Észak-Alföldön minden második településen van ilyen.

A komplex telepprogramok három éve véget értek, de ezekben a hónapokban indulnak az újabbak, még több helyen, még több pénzből. 95 önkormányzat nyert a Szegregált élethelyzetek felszámolása című pályázaton, sokan közülük majdnem 200 millió forintot. Ezt egészítik ki a hasonló összegű, infrastrukturális fejlesztést célzó telepes pályázatok, amelyek 77 településre jutnak el.

Ezzel a két pályázattal több mint 30 milliárd forint jut telepekre a következő három évben.

Ezekre a pályázatokra a cikk végén még visszatérünk, de az már most látszik, hogy több helyen nagy feszültséget váltottak ki. Kerecsenden és Ópályiban például úgy döntöttek, inkább nem is kérnek belőlük. Kerecsenden többek közt azért sem, mert a többségi lakosság a tíz évvel korábbi telepprogram kudarca miatt feleslegesnek érezte volna az újabb elköltött milliókat.

Kerecsendi telepi életkép, jobbra pedig a lakossági fórum, ahol a lakók számonkérték a képviselőtestületet a visszautasított pályázat miatt.
Kerecsendi telepi életkép, jobbra pedig a lakossági fórum, ahol a lakók számonkérték a képviselőtestületet a visszautasított pályázat miatt.
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

A kerecsendi egy a sok szegregátum közül, ahol nincs látszata az elköltött pénznek. A legtöbb magyarországi telep lakói ma is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint régen: a házaik romosak, nincs se áramuk, se vizük, se jövőképük. Ezek generációk óta meglévő gondok, igazságtalan lenne elvárni, hogy néhány év alatt megoldják őket. Mégis, ha közelebbről megnézünk néhány projektet, könnyen kétségeink támadnak, hosszú távon alkalmasak-e a helyzet javítására.

Három ember munkába állt

A jászapáti Dankó telep nem tartozik az ország legdurvább szegregátumai közé. Fő részei, a Dankó és a Tóth utca a 31-es úthoz csatlakoznak, közel a városközpont, és a környékbeli gyárak így-úgy még munkalehetőséget is kínálnak. A 2011-es népszámlálás idején harminc lakásban összesen 140-en éltek itt.

Farkas Ferencnek, a város polgármesterének eddig senki sem panaszkodott arról, hogy ne lehetne használni a telep szélén álló mosodát. De szerinte egyébként sem ez, hanem a szemléletformálás volt a telepprogram legnagyobb haszna. “Ma már nem azért jönnek be hozzám, hogy segélyt kérjenek, hanem, hogy segítsek nekik munkát találni” – mondta Farkas, aki fontosnak tartja azt is, hogy az emberek képzéseken vehettek részt. Szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy többen el tudtak helyezkedni a környékbeli üzemekben.

A projekt keretében többek közt zöldségtermesztést, bio- és zöldhulladék-hasznosítást, valamint varrást is lehetett tanulni. Képeztek betanított munkásokat, sőt a Kamilliánus Közösség havonta négyszer mezőgazdasági gazdasszony-képzést is tartott hagyományőrzésről, takarításról, családi vendéglátásról, kertművelésről és lakásgondozásról.

Jolika például biogazdálkodást tanult, amit utólag is hasznosnak érez, bár a munkájához közvetlenül nem kapcsolódik. Úgy látja, aki akart és kellően ügyes volt, profitálni tudott a képzésekből. A projekt itt letölthető dokumentációjában ez a táblázat szerepel “a projekt számszerűsíthető eredményei” cím alatt:

telepes-cikk.png

A második sor szerint összesen hárman tudtak fél éven belül legalább három hónapot munkában tölteni. A város 2017-ben frissített Helyi Esélyegyenlőségi Terve szerint 2016-ban ugyanúgy 568 nyilvántartott álláskereső élt a városban, mint 2012-ben. Igaz, csökkent a 21-25 éves álláskeresők száma (114-ről 80-ra), valamint a tartósan munkanélküliek aránya a regisztrált álláskeresőkön belül (54-ről 36 százalékra).

Megítélés kérdése, hogy ez elegendő eredménynek számít-e úgy, hogy oktatásra több mint 13 millió forint ment el. Ez egy elég kis része a 150 milliónak, amelynek 42 százalékát bérre és járulékokra költötték. Ezen a diagramon megnézheti, pontosan hogyan oszlottak meg a költségek.

Jászapáti komplex telepprogram költségei
Infogram

Érthető, hogy egy projekt költségvetéséből bérleti díjakra, reklámra, telefonszámlára és sok minden egyébre kell költeni, de ha összeadjuk a telepieknél közvetlenül hasznosuló tételeket (oktatás, rendezvények, épületek), az összes elköltött pénz 20 százalékát kapjuk.

Tessék mosolyogni, megy a minisztériumba!

Jászapáti csak egy példa, ahol a projekt kétes eredményességét jól mutatja a gazos mosoda, a helyiek elégedetlensége és a soványka táblázat. Ha most azt gondolja, hogy a minisztérium ennél alaposabban, vagy akár csak ennyire megvizsgálja a pályázatok sikerességét, téved. Különböző telepprogramok résztvevőitől azt hallottuk, hogy bár a minisztérium szigorúan ellenőrzi az elszámolást, és az utolsó fakockáról is bekéri a számlát, a telepiektől senki sem kérdezi meg, javult-e bármit az életminőségük.

A papírokat viszont tényleg alaposan átnézik. Annyira, hogy hiába dolgoznak valahol elkötelezett szakmai vezetők, ők fuldokolnak az adminisztratív teherben. “Csak az számít elvégzett munkának, ami alá van íratva. Ha beszélünk egy telepi lakossal, le kell írni, hogy mit beszéltünk vele, és ez csak akkor érvényes, ha aláírta a szociális munkás, a lakos, mindenki. Ha rendezvényt, workshopot tartunk, fényképezni kell. Ha három ember összejön, akkor már le kell fotózni háromszor. Szoktunk is nevetni, hogy ez nem a Facebookra megy, hanem a minisztériumba, tessék mosolyogni!” – mondta egy korábbi komplex telepprogram vezetője, aki idő híján odahaza szokta elvégezni a papírmunkát.

“Nagyon bosszantó lesz az adminisztráció, ezt szeretném mondani. De nem kell megijedni. Mindenhová kell jelenléti ív, minden egyes programelemről beszámolót kell írnunk, és mindenről kell majd fotó is. Külön leírást fogok nektek készíteni erről”. Mi is tanúja voltunk, amikor egy másik falu mostanában induló telepprogramjának vezetője ezzel kezdte a maroknyi stábjának tartott értekezletet. Pontosabban előtte még elmondta, hogy bár a tervek szerint júliusban indultak volna, egyelőre nem érkezett meg az előleg, és csak reméli, hogy két hét múlva már dolgozhatnak is.

Ez nem egyedi eset, hallottunk olyan településről, ahol egy új, négyéves programnak hónapok óta futnia kellene, mégsem indult el az érdemi munka, mert a projektmenedzser legtöbb energiája a számítógépek közbeszerzésére ment el. Máshol azért késnek, mert nincs közösségi tér, ahol dolgozni tudnának, hiába vettek fel a szakembereket.

Nincs, aki dolgozzon

Már ahol felvették őket. Általános probléma ugyanis, hogy a százmilliókat elnyerő pályázók alig találnak szociális szakembereket. Nincs lehetőségük válogatni, ha valaki horogra akad, kénytelenek alkalmazni.

A Jászapátitól 15 kilométerre levő Hevesen szerencséjük volt Tuza Emesével, akit a Dankó utcaiak csak Mesinek szólítanak, és érezhetően mindenkivel jóban van. “Ez a mi kis rituálénk” – nevetett, miközben átölelte az egyik telepi kisfiút. A fiatal szociálpedagógust az idén februárban indult Gyerekesély program új fordulójában vették fel, azóta dolgozik a helyi Csillagpontban, itt tart foglalkozásokat a gyerekeknek. (Arról, hogy a Gyerekesély programok mennyire működnek, itt olvashat bővebben).

Amikor először találkoztunk vele, éppen a teraszról kiáltott valakinek, hogy jöjjön már, mert elkészült a mosása. Jászapátihoz hasonóan Hevesen is zajlott komplex telepprogram, itt viszont láthatóan működik a mosoda, és még fürdési lehetőség is van. A nyitva tartási idő mindenki számára világos: aki mosni akar, Emesénél iratkozhat fel. Igaz, a 2015-ben véget ért telepprogram és a mostani Gyerekesély elindulása közt a Csillagpont csak fél gőzzel működött. A korábbi pályázat azt várta, hogy a köztes időszakokban önkéntesekkel működtessék a házat, erre viszont esély sem volt, csak néhány helyi vezető elhivatottságán múlt, hogy nem zárt be három évre teljesen.

Nem véletlenül írtuk, hogy Emesével szerencséjük volt, mert tényleg a véletlenen múlt, hogy éppen ő dolgozik a hevesi telepen. A nyíregyházi származású, Egerben végzett szakembert ismerősök ismerősén keresztül hívta oda Smidelik Éva szociális munkás, aki – ahogy Emese mondta – a helyi telepes programok agya. A hevesi Krakkó szegregátumban, vagyis a Dankó utcán és környékén tavaly óta fut egy 60 milliós, “a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló” projekt. Az ebben dolgozó szociális munkások közül van, aki a 130 kilométerre levő Szentesről, más a 90 kilométerre levő Miskolcról jár Hevesre. Ők heti három napot töltenek a településen, de Emese például Egerből ingázik, igaz, az csak 45 kilométer.

A Nógrád megyei Mátraverebélyen is hasonló a helyzet, ahol egy-egy szociális munkás akár három projektben is dolgozik. Legfeljebb az jelent könnyítést, hogy az új telepes programban már nem kell külön engedélyt kérni ahhoz, hogy valakit diploma nélkül, csak abszolutóriummal vegyenek fel.

Az alacsony fizetések csak a különösen elhivatottakat nem riasztják el, de ők is hamar kiégnek, és végül jó eséllyel Londonban találják magukat, amint épp tányért mosogatnak. Végül sokfelé szakmailag alkalmatlan, a helyi családsegítős vagy pedagógusi munkakörbe már amúgy is beleunt emberek maradnak, miközben a telepeken a legjobbakra lenne szükség.

“Ebben nagyon empatikus vagyok a minisztériummal, mert nehéz megoldani ezt a problémát” – mondta Béres Tibor, a roma integrációval foglalkozó Autonómia Alapítvány munkatársa. Szerinte, ahol nincs helyi kapacitás, ott nincs mit tenni, mint fejleszteni. “Meg kell nézni, kivel lehet helyben együtt dolgozni. Jóérzésű embereket kell keresni, akiknek jók az alapvető emberi tulajdonságaik, nem a végzettség számít. Nekik kellene fizetést és képzést adni: heti egyszer-kétszer tanítani, elvinni tanulmányútra, segíteni, motiválni, mintha egy helyi egyetemet szerveznénk nekik. Belőlük lehetnének a terepmunkások”.

Hiába minden, ha terjed a drog

“A Krakkónak nevezett szegregátumban élők – akik mintegy háromezren vannak – társadalmi és gazdasági hátrányainak csökkentése évek óta nagy kihívást jelent az önkormkányzatnak. Ennek megoldását hivatott szolgálni ez a támogatás. A cél elérése érdekében Csillagházat és Csillagpontot hoznak létre, melyek olyan multifunkcionális közösségi teret jelentenek a lakosság számára, ahol a családokat hátráltató összetett problémakörök megoldását a konzorcium célzott programokkal segíti. A projekttől azt várják, hogy hatására javul a közösség életminősége”.

Ilyen ambíciókkal vágtak bele a hevesiek 2013-ban a komplex telepprogramba, de a Dankó utcában ma is borzasztóak az állapotok. Bár a Csillagpontot szeretik, és használják is az emberek, semmi mást nem tudtak felidézni, ami az elmúlt években javított volna az életükön. “Ide nem tud bejönni a mentő se” – mutatott felháborodottan egy férfi a hepehupás útra, amin még gyalogolni is nehézkes. “Ott álnak meg az elején, úgy kell kivinni kézben, ha valakinek baja van”.

Smidelik Éva szerint az önkormányzat már többször pályázott útfelújításra, egyelőre sikertelenül, de ha minden jól megy, jövőre sikerül megcsinálni valamelyik pályázat keretében. A krakkóiak a telepprogramban pedellusképzésen és motorfűrész-kezelő tanfolyamon vehettek részt, néhányan pedig befejezték az általános iskolát. “A pedellusképzésen háromszoros túljelentkezés volt. Volt olyan ember, aki először letette a nyolc osztályt, aztán folytatta a másik tanfolyamon” – mondta Smidelik.

“Sok olyan regisztrált munkanélküli lakott a telepen, aki csak foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapott. Az volt a cél, hogy mindenki jusson el képzésre vagy közmunkára”. Úgy látja, azok a férfiak, akik huzamosabb ideig közmunkások voltak, ma már a környékbeli üzemekben dolgoznak, és 130 ezer forint körül keresnek. “Sok telepi nő egész életében otthon volt a gyerekekkel. Aztán bekerültek a programba, elvégezték a pedellusképzést, és most ketten is az általános iskolában dolgoznak. Azt mondják, most már van értelme a napjaiknak”.

“Csökkent a munkanélküliség, az emberek életszínvonala mégsem javult. Ez főleg azért van, mert amikor elkezdtük, még csak nagyon keveseket érintett a drog. Ma már másképp van”. Valóban, a telepen több anyukával találkoztunk, akik azt tanácsolták, “inkább a droggal kellene foglalkozni”, és mutatták is, mely házakból terjesztik a szereket.

Smidelik Éva szerint mióta eldurvult a droghelyzet, megugrott a kis értékű lopások száma is, a Csillagpontból például kétszer is eltűnt a vízóra. Sokan ebből tudják fedezni a néhány száz forintba kerülő cuccokat. Ebből aztán egészen rémisztő történetek kerekednek, például azé a lányé, aki háromszor egymás után elájult, vagy azé a fiatalé, aki kiállt a 31-es útra, és kis híján elütötték. A helyi szakembereknek fogalmuk sincs, mit lehetne kezdeni ezzel a problémával. A meglevő prevenciós programok haszontalanok, a rendőrséghez is hiába fordulnak, mert ezek a drogok nincsenek tiltólistán.

Bár a felnőttek közül is sokan veszik, főleg a 16-18 éves korosztály érintett, akik már nem tankötelesek, de még közmunkások sem lehetnek. Sokuknak a nyolc osztály sincs meg, esélyük sincs, hogy bárhol befejezzék, így aztán már csak unalmukban is drogozni kezdenek. “Ez a korosztály elveszett” – mondta Smidelik, aki összességében úgy látja, a 150 milliós telepprogram kicsi és lassú változások elindítására azért alkalmas volt.

Vannak jó képzések is

Mátraverebélyen is a képzésekben látják a program legnagyobb hasznát. Róbert például a program keretében tette le a nyolc osztályt, ma már munkája is van egy közeli gyárban. Mivel az itteni, óriási telepet majdnem hat-hétszázan lakják, fel sem merül, hogy az egészet felszámolják, inkább fejlesztgetni próbálják. “Kénytelenek voltunk kiválasztani a legnehezebb helyzetben levő családokat, mert egy projekten belül egyszerűen nem tudtunk mindenkit elérni. Ezt nehéz volt megértetni a többiekkel. Ezért tettünk mellé más programokat is”. Berki Judit, a telepprogramban résztvevő civil szervezet vezetője például azokra a házfelújításokra gondolt, amelyeket egy korábbi riportban mi is bemutattunk.

Életkép Mátraverebélyen ugyanott 2016-ban és 2018-ban. A 2016-ban kicserélt ajtón még mindig ott van a védőfólia
Életkép Mátraverebélyen ugyanott 2016-ban és 2018-ban. A 2016-ban kicserélt ajtón még mindig ott van a védőfólia
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

“Megtanulták, egyáltalán mit kell beírni a Google-be, ha állást keresnek. Megtanultak önéletrajzot írni, ez a fiatalabbaknak segített. Tartottunk kommunikációs képzést: mit, hogyan kell elintézni, hogyan kell megjelenni egy hivatalban. Mi inkább erre építettünk, nem targoncavezetőket vagy kazánfűtőket képeztünk. Úgy látszik, főleg azoknak sikerült elhelyezkedni, akik eleve jobb kompetenciákkal rendelkeztek” – mondta Berki.

Az viszont nehézséget okozott, hogy a telepprogramban nem járt képzési támogatás az 5-6-7-8. osztályos képzésben résztvevőknek, a program csak a vizsgadíjakat finanszírozta. Így aztán volt, aki inkább beiratkozott máshová, ahol 40 ezer forintot kapott. “Volt, aki két héttel a nyolcadik osztályos vizsga előtt iratkozott át. Inkább vállalta, hogy újra végigcsinálja az egész képzést. Ez őrület volt”. Ráadásul sok képzési program futott egyszerre, és előfordult, hogy a munkaügyi központ épp a telepprogram szervezőivel egy időben indított sajtkészítő tanfolyamot. “Erre külön módosítási kérelmet kellett benyújtanunk”.

Tiszta Chicago

“Itt, Duranda city-ben? Nincs itt semmi!” – nevetett egy fiatal lány a gyöngyösi Duranda telepen. A család éppen a ház előtt múlatta az időt, miközben fel-felbukkant néhány szomszéd is. “Tiszta Chicago” – mondta egy másik telepi lakos, néhány sarokkal odébb. A Duranda, egy harmincezres város részeként, másképp fest mint egy tipikus falusi szegregátum. A házak zártabbak, nehezebb belátni a kerítéseken, és többen járnak autóval.

Pár percen belül kiderült: azért túlzás, hogy az elmúlt években semmi sem történt itt. Az önkormányzati tulajdonú házak tetejét felújították, és többen mondták, hogy szívesen járnak a Máltai Szeretetszolgálat közösségi házába, amit a telep szélén alakítottak ki a Jelenlét program 2013-as indításakor. A házban segítenek hivatalos ügyeket intézni, és a gyerekek is szívesen járnak oda internetezni.

A Durandára különösen sok pályázati forrás jutott az elmúlt években. Másfél éven át futott a 150 milliós komplex telepprogram, az önkormányzat tavaly májusban nyert 178 milliót “A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” címen, idén februárban pedig 519 millió forintot ítéltek oda az észak-nyugati városrész, benne a Duranda rehabilitációjára. Ennek keretében

  • felújítanak egy önkormányzati lakást a szegregátumban és egy tíz lakásos házat integrált környezetben,
  • közösségi tereket hoznak létre a szegregátumban,
  • közlekedést, közvilágítást, ivóvíz- és szennyvízelvezetést fejlesztenek.

Talán 2020-ban, mire ezek a tervek megvalósulnak, már más lesz a helyzet, de a Durandán ma nem nagyon látni a haladást. Bár egy híres-hírhedt telepről van szó, amellyel régóta foglalkozik az önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat, régóta járnak ide kutatók is, az utcán sokfelé ma is halmokban áll a szemét, és a helyiek elmondása szerint nem nagyon javult az életük. Az a néhány megvalósult dolog viszont így is zavarja a környéken élő, nem roma lakosságot. “Nekem nem jár semmi, mert van egy fél ház a nevemen. Eladni nem tudom, ki költözne ide? Mit csináljak vele, egyem meg?” – kérdezte egyikük.

“Furcsán hangzik, de az jut eszembe: mi lenne velük nélkülünk?” – kérdezte Nagypál-Szabó Eszter, a Máltai közösségi ház vezetője. Főleg azt emelte ki, hogy segítenek a telepieknek az ügyintézésben. “Az emberek elkezdtek önállósodni, segítünk nekik az önéletrajz-írásban, kezdik felismerni a lehetőségeiket”. Úgy látja, a munkaerőpiacra viszont még hatékonyabban lehetne integrálni őket, szorosabban kellene együttműködniük a munkaügyi központtal. “Sajnos mi is kevesen vagyunk, én Pásztóról járok át. Most is van két és fél betöltetlen pozíciónk” – mondta. Ha találnának embert, többen tudnának a felnőtt korú telepiekkel foglalkozni.

“Nagy hiányosság, hogy nem mindig tudunk kimenni a telepre. Minimum kettőnknek bent kell lennünk a házban, és nem mindig marad ember, aki kimenne”. Nagypál-Szabó szerint így is elég sok emberhez eljutnak, és ha máskor nem, legalább évente egyszer, adományosztáskor mindenkivel találkoznak.

Nehéz számszerűen követni, hogy a gyerekeknek tartott fejlesztő foglalkozások mennyire hatékonyak, mert “a cél az alapvető készségek és képességek fejlesztése. Nem a bizonyítványban mérjük a sikert. A telepi gyerekek többsége magatartás- és figyelemzavarral küzd, a tanulás nehezebb történet számukra. A fejlesztőpedagógusaink mindent megtesznek, hogy orvosolják ezeket a problémákat, és újra átveszik a tananyagot a gyerek saját ütemében. De arra kisebb hangsúlyt fektetünk, hogy javulnak-e a jegyeik, mint hogy pótoljuk az alapvető kompetenciáikat. Ráadásul sokaknak nincs fix napirendjük, nehéz elérni, hogy mindennap ugyanazok a gyerekek járjanak be hozzánk”.

Csak most jön a java

Az ezekben a hónapokban induló, összesen 30 milliárd forintos telepes pályázatokkal minden eddiginél nagyobb összegek jutnak a szegregátumokra. Ráadásul a forrásnövekedés mellett némi koncepcionális változás is látszik a kiírásokban. A 45-200 milliós felzárkóztató, integrációs programokhoz csatoltak egy 15-200 milliós infrastrukturális részt is, ami már a komplex program idején is létezett, de sokkal kisebb léptékben. Így elvileg most már élhetőbbé tehetik a telepeket, fejleszthetik az önkormányzati tulajdonú lakásokat, de ami a legfontosabb:

új szociális lakásokat építhetnek, ahová kiköltöztethetnek néhány telepi családot.

Érthető módon ez okozza a legtöbb konfliktust, ahogy Kerecsenden és Ópályiban is láttuk. A felháborodás forrása részben az, hogy a többségi lakosság egy része nem szeretné, ha romák költöznének a szomszédságukba. De az új pályázatokkal alapvetőbb problémák is vannak.

“Nincs két egyforma telep. Vannak köztük öt házból álló, egészen apró telepek és óriási, több ezer fős szegregátumok is. Ezeket nem lehet ugyanazzal a telepfelszámolási programmal kezelni” – mondta Béres Tibor, aki szerint sokkal rugalmasabban kellene osztani a támogatásokat. “Több lépcsős eljárásra lene szükség, ehelyett most kétszer 200 millió forintra kell pályázni, akármekkora telepről is legyen szó”.

Béres szerint nagyon jó, hogy a kiírás tartalmaz bizonyos szakmai útmutatásokat, például előírja, hogy létre kell hozni egy Csillagházat, ami teret ad a közösségi szolgáltatásoknak. De szerinte ezeket eddig is sokszor olyan helyeken alakították ki, amiket a telepiek meg sem tudtak közelíteni. “Jártam olyan településen, ahol a falu másik végére akarták tenni a Csillagházat. Oda biztosan nem fognak átsétálni a telepiek, de ha mégis, akkor meg ez fog óriási konfliktusokat okozni”.

De ami a legfontosabb, hogy “néhány család kiköltöztetése még nem jelent telepfelszámolást. Ki fogják mazsolázni azokat a családokat, akik már eleve jobban integrálódtak. De mit érnek el vele? A telep ott marad, csak éppen kiveszik belőle a helyi elitet, pedig éppen velük lehetne elkezdeni egy jó közösségfejlesztő munkát. A mi projektjeinkben is évekbe telik, míg öt helyi asszonytól eljutunk odáig, hogy egy egész közösséggel tudunk dolgozni”. Béres szerint az is problémás, hogy az EU-s előírások miatt a pályázat keretében csak önkormányzati bérleményeket újíthatnak fel. “Miért nem tesznek hozzá állami forrást, és nyúlnak hozzá a magánlakásokhoz is? Enélkül az egész semmit sem fog érni, hiszen botrányosak a lakhatási körülmények, amelyek csak újratermelik magukat”.

Ráadásul Magyarországon a legtöbben ragaszkodnak a saját ingatlanukhoz, így van ez a telepieknél is, akik sokszor nem szívesen hagynák el az otthonukat. “Az, hogy valakit önkormányzati lakásba költöztetünk a telepről, egy jó eszköz. De ennek egy eszköznek kellene lennie a sok közül. Vannak telepek, ahol humanitárius okból nem szabadna hagyni, hogy ember lakjon, azonnal le kellene dózerolni. Máshol inkább azzal kellene kezdeni a munkát, hogy tisztázzuk a tulajdonviszonyokat”.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ebből a rengeteg pénzből ne valósulhatnának meg jó dolgok. Egy korábbi cikkünkben említettük a komlói példát, ahol egymás után több program végrehajtásával érezhető változásokat tudtak elérni. Az ottani projektek egyik ismerője szerint ehhez a polgármester személyére is szükség volt, aki végig elkötelezett volt az ügyben, és képes volt megértetni a lakossággal, miért van erre szükség.

A sikerhez az elhivatottság mellett olyan szakmai tudás is kell, ami a legtöbb településen nincs meg, épp ezért bízzák a pályázatok megírását is pályázatíró cégekre. Nekik viszont általában nincs helyi beágyazottságuk, nincsenek tisztában a helyi szükségletekkel, és inkább arra figyelnek, hogy megfeleljenek a bürokratikus elvárásoknak. Így papíron jó munkát végeznek, és végül megkapják az őket illető pénzt. A minisztérium ezt azzal próbálja ellensúlyozni, hogy kötelezővé teszi például a közmeghallgatást, ami elvileg a helyi igények érvényesülését szolgálja. Más kérdés, hogy a jegyzőkönyvek valódiságát, vagy hogy ténylegesen mi történik egy ilyen közmeghallgatáson, senki nem ellenőrzi.

Béres szerint sokkal jobban működnének a pályázatok, ha

  • az első egy-két évben csak a helyi stábot képeznék, érzékenyítenék a többségi lakosságot és felmérnék, kivel lehet együttműködni a telepen,
  • ezután egy rugalmas, sokféleképpen felhasználható támogatási környezetben készítenék el a telepprogram szakmai tervét, de ezt is csak akkor, ha már úgy látnák, hogy a helyiek készen állnak rá.

“A mostani rendszer ezt nem teszi lehetővé, mindenképp muszáj beadni a tervet akkor is, ha valójában még nincs itt az ideje. A lényeg, hogy papír legyen”.

Borítókép: Gyerekek versenyeznek a “Krakkóban”. Fotó: Hajdú D. András / Abcúg.