Aliz
6 °C
14 °C

Megbűnhődhet a dominikai férfi, aki tíz éve agyonverte a nyíregyházi élettársát

2018.07.11. 18:14

Elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság egy a Dominikai Köztársaságban elfogott férfinak a letartóztatását, aki még 2008-ban olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő később belehalt sérüléseibe, közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Sörös László közleményében azt írta, a halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi 2008. május 3. és 5. között a nyíregyházi lakásukban ütötte és rugdosta élettársát, majd távozott. Az eszméletlen nőt május 5-én az egyik ismerőse találta meg, az asszony az orvosi ellátás ellenére május 11-én meghalt a kórházban.

A férfi a hatóságok elől ismeretlen helyre szökött és csak nemzetközi elfogatóparancs eredményeként sikerült több mint tíz év elteltével a Dominikai Köztársaságban elfogni és Magyarországra hozni - ismertette a szóvivő.

Sörös László hozzátette, a bíróság szerint a letartóztatás indokolt, mivel a gyanúsított korábban már megszökött, így fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy megpróbálná kivonni magát a büntetőeljárás alól. A végzés nem jogerős.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?