Bűncselekmény lesz a buszok, taxik buherálása
További Belföld cikkek
-
Magyarok tízezreit érinti a betegség, amelyben Julius Caesar, Napóleon és Isaac Newton is szenvedett
- Most még enyhe az idő, a dermesztő hideg azonban már lesben áll
- Megdicsérte Magyar Pétert az elemző, akit pár napja még megrohamoztak a Tisza Párt szimpatizánsai
- Menczer Tamás majdnem félrenyelt, amikor meghallotta, mit mondott Magyar Péter
- Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak
A veronai buszbaleset tanulságaival összefüggésben is módosítaná a Büntető törvénykövet a Fidesz.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő javaslatának egyik fele bevezetné a hivatalos személyek elleni zaklatás fogalmát (erről itt írtunk), a másik fele pedig önálló bűncselekménnyé minősítené "a jogellenesen átalakított személyszállítást végző jármű vezetést".
- A javaslat szerint, aki közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően átalakított, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényben meghatározott közúti járművet (ilyen az autóbusz, iskolabusz vagy például a taxi) vagy különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművet vezet, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
- A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt iskolabusszal vagy különleges igényű - így különösen mozgásában korlátozott, idős vagy beteg - személyek szállítására szolgáló közúti járművel követik el.
- Aki pedig engedély nélkül ilyen átalakítást végez, vagy végeztet elzárással büntetendő.
A javaslat indokolása szerint a tizenhét halálos áldozatot követelő tragikus veronai buszbaleset rávilágított arra, hogy az engedély nélkül átalakított személyszállítást végző járművekkel a közúti közlekedésben való részvétel
olyan súlyos következményekkel járhat, hogy vizsgálni szükséges az ilyen cselekményekkel szemben a büntetőjog alkalmazhatóságát.
A jogalkotó ezzel a Btk.-tényállással azt szeretné jelezni, hogy a személyszállítást végző járművek átalakításának engedélyhez kötése "nem csupán egy adminisztratív teher", annak teljesítése "nyomós közérdek", elmulasztása pedig büntetőjogilag szankcionálható.
Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel tizenheten haltak meg, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon 56-an utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a 2 sofőr.
A nyomozás jelenleg is folyik halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával ismeretlen tettes ellen. Egyes információk szerint a buszon illegálisan beépítettek egy pót-üzemanyagtartályt, illetve 5 pluszülést is beszerelt a buszt üzemeltető vállalkozás.