Szilárda
-4 °C
3 °C

Az Emmi szerint pánikkeltőek a kórházi adatokra vonatkozó adatok

2018.07.19. 09:55

Bár egy hete a Társaság a Szabadságjogokért még optimista közleményt adott ki a kórházi fertőzések visszaszorítására vonatkozó kormányzati szándék miatt, azok számának és elterjedtségének megismerésével kapcsolatban mostanra kiderült, hiába nyerte meg a pert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellen, a tárca nem akarja kiadni a kért adatokat.

Magyarországon komoly egészségügyi kockázatnak van kitéve, aki kórházba megy, a kórházi fertőzésekből adódó megbetegedések számáról és gyakoriságáról azonban titkolózik az állam. Ezért indított, majd április végén nyert pert a TASZ több száz hozzájuk forduló beteg és hozzátartozóik nevében. Ugyanakkor az Emmi ahelyett, hogy kiszolgáltatta volna a kért információkat, felülvizsgálati eljárást kért.

A TASZ szerint egészen abszurd módon a minisztérium többek között azzal indokolja a felülvizsgálatot, hogy a kért adatok személyes adatnak minősülnek.

Ez nyilvánvalóan alaptalan, hiszen ezek összesített, statisztikai adatok, amikből nem lehet visszakövetkeztetni az egyes betegekre.

A jogvédő szervezet szerint a minisztérium időhúzásra játszik, hogy minél később legyenek kénytelenek kiadni az adatokat.

Továbbá a tárca arra is hivatkozik, hogy a kikért információ „nem releváns, helytelen, megtévesztő, félrevezető, pánikkeltő”.

Az Emmi nyilván arra céloz, hogy azok az adatok, amiket mi kértünk, még nyers adatok, amiket értelmezni kell, írja a TASZ.

A számok helyes értelmezésben ugyanakkor orvosszakértő-adatelemző csapat segít majd, állítja a jogvédő szervezet. Azért a nyers adatokat kérte ki a TASZ, mert abban biztosak voltak, hogy azok a tárca rendelkezésére állnak.

Ez a stratégia sikeres is volt: az Emmi tényleg mindenre próbált hivatkozni a perben, de azt nem mondhatta, hogy a kért adatok nincsenek nála vagy nem léteznek. Ha viszont a feldolgozott adatokat kértük volna ki, akkor az Emmi azt válaszolta volna, hogy sajnos ezek az adatok nem állnak a rendelkezésére, így kiadni sem tudja őket.

A minisztrérium a Kúriához fordult.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!