Valér
-2 °C
0 °C

Fenyegetéssel vették rá a lányt, hogy zoknit vásároljon

2018.07.24. 15:15 Módosítva: 2018-07-24 16:56:27

Két román nő fenyegetéssel vett rá egy járókelőt, hogy zoknikat és ágyneműt vásároljon tőlük, zsarolás miatt indult eljárás ellenük - számolt be a rendőrség

Az eset Békéscsabán történt július 19-én, a két román állampolgárságú nő zoknit és ágyneműt árult a vasútállomás környékén. Az a járókelő tett feljelentést a rendőrségen, akit fenyegetéssel vettek rá, hogy vásároljon tőlük.

Először az egyik nő lépett oda hozzá, és több zoknit adott a kezébe azzal, hogy ingyen van. A fiatal lány nem akarta elfogadni, de látta, hogy az árusnak társai is vannak. Tartott attól, hogy bántani fogják, ezért elvette a zoknikat, az árus pedig ezután követelte, hogy fizessen.

A lány először ezer forintot adott, a nő viszont kevesellte az összeget, elé állt és azt mondta neki, hogy megveri, ha nem ad több pénzt. Miután még több ezer forintot adott, a másik nő ágyneműket vitt oda hozzá azzal, hogy ha nem veszi meg azokat is, baja eshet.

A térfigyelő kamerák felvételei alapján a közterület-felügyelők július 23-án, 14 óra körül az autóbusz-pályaudvaron felismerték a két nőt, és rendőrt hívtak rájuk. 

Ne maradjon le semmiről!

Ne maradjon le a rendőrségi hírekről sem

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!