Mégsem indul újra Tarlós a választáson?

DSC 3824
2018.07.25. 12:01
Hivatalosan még nem dőlt el, hogy Tarlós István indul-e jövőre a főpolgármester-választáson, de egyre több jel mutat arra, hogy nem fogja vállalni az újabb megmérettetést.

Tarlós István májusban még fontolgatta, hogy elvállalja-e jövőre a főpolgármester-jelöltséget, legalábbis lapunknak akkor így nyilatkozott. Ez volt az utolsó nyilatkozata, amit az ügyben tett. Most, mivel kiderült, hogy a Fidesz egy olyan rendszer bevezetését tesztelgeti, amit ő korábban kerek perec elutasított, megkerestük, döntött-e már az ügyben. Most ezt mondta:

Ígéret köt, hogy egy rövid ideig még nem nyilatkozom hivatalosan.

A jövőbeni döntésre azonban az utalhat, hogy a 24.hu információi szerint egy kormányközeli közvélemény-kutató olyan, hosszabb, 15-20 kérdéses telefonos felmérést végzett budapesti választók körében, amelyben kifejezetten arra kérdeztek rá, elfogadnák-e a válaszadók, hogy a kormányzat nevezze ki a fővárosi önkormányzat első emberét. 

Sőt arra is, hogy elfogadnák-e a kinevezés egy extrém formáját, azaz hogy két évre neveznék ki a budapesti főpolgármestert, aki a megválasztott kerületi polgármesterek közül kerülne ki.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mégsem indul újra Tarlós a választáson?

A Fidesz már egy új főpolgármester-választási rendszert tesztelget, Tarlós egy ígéret miatt nem nyilatkozik.

91 · Jul 25, 2018 12:01pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Mivel korábban Tarlós többször is kifejtette, hogy csak akkor vállalja tovább a pozíciót, ha marad a közvetlen főpolgármester-választás – azaz nem a közgyűlés tagjaiból választják ki a főpolgármestert, illetve azt nem a kormány nevezi ki –, ezért a közvélemény-kutatással a Fidesz vagy már egy Tarlós nélküli időszakra készül, vagy egy csúnya gyomrost kíván bevinni a jelenlegi főpolgármesternek.

Ez utóbbit azonban el is lehet vetni, hiszen Tarlóst, mint mondta, tavasszal maga Orbán Viktor kérte fel a folytatásra. Sőt, a felkérést Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Fürjes Balázs, budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár is megerősítette.

Tehát marad az a verzió, hogy Tarlós várhatóan jövőre befejezi. Az elmúlt két hónap tépelődését valószínűleg több háttértárgyalás is kísérte, hiszen Tarlósnak, mint mondta, számos feltétele volt arra, hogy vállalja a folytatást.

Kifejtette: ha a kormánynak az a célja, hogy a Fidesz erősödjön Budapesten (és megnyerje az önkormányzati választást), több pénzt kell szánni a fővárosra.

Ehhez képest eddig egyelőre csak a korábban beharangozott, de most új néven futó olimpiai fejlesztésekről és a budavári Palotanegyed fejlesztéséről volt szó, ráadásul úgy, hogy a Kossuth tér példája alapján az önkormányzattól az államhoz vándorol a budai palotanegyed egy része is.

Tudósítóink két fővárosi polgármestert is megszólaltattak Tusványoson az ügyben. „Nagyon meglepne, ha így lenne" – kommentálta a fent említett tervet az Indexnek Karsay Ferenc, a XXII. kerület fideszes polgármestere, aki nem hallott semmi ilyenről.  Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere szintén azt mondta, hogy kevés valószínűségét látja annak, hogy a főpolgármester a budapesti kerületvezetők közül kerül ki. „A következő főpolgármestert Tarlós Istvánnak fogják hívni" – vélekedett Borbély. 

Borítókép: Bődey János / Index