Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Illegális szemétlerakót mosott be az eső az Eger patakba

2018.07.26. 12:22

Az Indexen publikált videofelvétel megjelenéséig az önkormányzathoz semmilyen bejelentés nem érkezett a szennyezéssel kapcsolatban, s tudomásunk szerint ugyanez a helyzet az illetékes Vízügyi Igazgatóság és a Katasztrófavédelem esetében is - válaszolta Zentai László, az egri önkormányzat sajtóreferense lapunk kérdésére, amit a múlt heti cikkünkben megírt szemétpatakkal kapcsolatban tettünk fel.

Az önkormányzat emberei cikkünk nyomán azonnali helyszíni szemlét tartottak a belvárosi részeken, de a videón szereplő jelenséget már nem tapasztalták, csak azt állapították meg, hogy újabb hulladékot már nem hozott víz.

Az olvasónk által készített képek alapján Zentai szerint annyi bizonyos, hogy az Eger patakban megjelent hulladék illegális szemétlerakásból származik, ezt mosta be a mederbe az eső. Az Eger patak vízgyűjtő területe óriási, a szennyezés helyét bejelentés és szemtanúk hiányában lehetetlen megállapítani, s ez nem is az önkormányzat jogköre, feladata, tette hozza.

Közölte még, hogy esőzés idején gyakran érkezik jelentősebb mennyiségű hordalék az Eger város belterületét érintő szakaszra is, ezt az iszapfogók általában megállítják, ahogyan ez most is történt. "Önkormányzati vállalatunk, a Városgondozás Eger Kft. – ahogy az a TV Eger híranyagában is szerepel – eltávolította az iszapfogóknál fennakadt hulladékmennyiséget".

A válasz szerint a szennyezésről szóló jelzés a jogosult hatósághoz már későn érkezett, az önkormányzat felhívja a figyelmet, hogy aki szennyezést tapasztal, ne elsősorban, vagy ne csak a sajtót értesítse, hanem a lehető leggyorsabban forduljon az illetékes hatósághoz. "Vízfolyás esetén keresse meg a területileg illetékes vízügyi igazgatóság elérhetőségét, vagy a megfelelő zöld számon tegyen bejelentést a szennyezés pontos helyszínének megnevezésével." 

Eger önkormányzata az illegális hulladéklerakások elleni küzdelemre évente mintegy 10-12 millió Ft-ot költ. A lapunk által bemutatott patakszennyezés az önkormányzat szerint "kirívó, elszigetelt eseménynek" tekinthető, amely egyértelműen az esőzés okozta áradás következményeként indulhatott meg a mederben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!