Legalább a szúnyog nem zümmög

2018.07.30. 13:47

Ezen a héten 228 településen, köztük Budapesten a III., IV., XI., XIII., XVI., XVII., XXII., XXIII. kerületben folytatódik az országos szúnyogirtási program  - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Mukics Dániel közölte: a tervek szerint összesen 64 ezer hektárt kezelnek a héten, a főváros mellett a Csepel-szigeten, a Dráva mentén, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén, Szolnok és Szekszárd térségében, valamint több Vas megyei településen gyérítik majd a vérszívókat.

Ugyanakkor a munkálatok ütemezését a hőség is befolyásolhatja - tette hozzá.

Emlékeztetett: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés tizenöt hete zajlik. Eddig 968 települést és Budapest kilenc kerületét érintette, összesen 536 ezer hektáron permeteztek a szakemberek.

A katasztrofavedelem.hu weboldalon olvasható a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyogirtást - közölte Mukics Dániel.