Tankcsapdával is ünnepeljük augusztus 20-át

2018.07.31. 16:13
  • Operatív törzs
  • Nemzeti identitásunk megélésének legfontosabbik augusztus 20-ája
  • Meglepetés a nemzeti színű tűzijátékon

A fenti kifejezések is mutatják, ez az augusztus 20-a más lesz, mint a többi. Ez már abból is látszik, hogy három napon keresztül tartanak az augusztus 20-i nemzeti ünnep központi rendezvényei – erről Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten az MTI szerint.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek.

a Tankcsapda is fellép a Gellért-szobornál augusztus 19-én.

Szervez az operatív törzs

Kovács Zoltán felidézte, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte működését.

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Szerinte az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot,

olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán elmondta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről – tette hozzá a kormányszóvivő.

Idén is pirotechnikai effektekkel élhetjük meg nemzeti identitásunk

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot – mind a látvány, mind a biztonság szempontjából – a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany - ismertette Leskovics Éva.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.

Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően

  • a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót.
  • Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.
  • Idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet,
  • a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét.
  • Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep – tudatta az MTI.