Huba
17 °C
33 °C

Rendkívüli ülést hívott össze a Kórházszövetség a pénzügyi botrány kirobbanása miatt

2018.08.07. 07:05 Módosítva: 2018-08-07 12:01:36

Rendkívüli elnökségi ülést hív össze a Magyar Kórházszövetség, amelyre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét is meghívják, hogy közösen tárják fel a problémákat - írja a keddi Magyar Idők. A lépés azután következett, hogy Domokos László, az ÁSZ elnöke több kórház és a szakrendelő ellenőrzését követően állította:

pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein.

És ez az anarchia a leltározástól a beszerzéseken át az elszámolásokig mindenre kiterjed. Domokos László szerint a szabálykövető intézményvezetőket nem szabad leváltani, de azokon a helyeken, ahol a pénzügyek nincsenek rendben, új gazdasági irányításról kell gondoskodnia az államnak.

A kórházszövetség az elnökségi ülés után fog hivatalos állásfoglalást kiadni, de annyit megjegyeztek, Domokos László nem nevezett meg konkrét kórházakat, így addig nem tudnak érdemben a problémákra megoldást találni, amíg meg nem tudják, hol is történtek visszaélések. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a közbeszerzéseket a kórházak külön-külön kezelik, így az ott tapasztalható anomáliákra sem tudnak egységes választ adni, ráadásul a szakrendelők nem hozzájuk, hanem az önkormányzatokhoz tartoznak.

A számvevőszék évek óta tart ellenőrzéseket, és korábban is pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, valamint likviditási problémákat talált több vizsgált intézménynél is. A problémák felszámolására több megoldási javaslat is született.

Ónodi-Szűcs Zoltán korábbi egészségügyi államtitkár javaslata volt a kórházigazgatók felett álló kancelláriarendszer kialakítása, amellyel hatékonyabbá akarták tenni az intézmények működését. A kormányhoz közel álló lap emlékeztet arra, hogy a tervet az ÁSZ akkor üdvözölte, ám a Magyar Kórházszövetség megtorpedózta, így végül a kormány úgy döntött, az idei választások utánra halasztja a döntést, a kancelláriákról azonban április óta nem esett szó.

Frissítés 11-kor: Az ÁSZ legújabb tájékoztatása szerint újabb két önkormányzati egészségügyi szakrendelőnél tártak fel szabálytalanságokat. Egy rétsági és egy cigándi szakrendelőnél azt állapították meg, hogy az önkormányzatok nem gyakorolták rendesen a tulajdonosi jogaikat, a bevételek és ráfordítások elszámolása nem volt szabályszerű, gazdálkodása nem volt átlátható, hiányos volt a leltár is. Az ÁSZ emellett vizsgálta a kisteleki szakrendelőt is, ahol az adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítésén kívül mindent rendben találtak. Az ÁSZ teljes közleményét itt olvashatja el.

Frissítés 12-kor: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tanulmányozni fogja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálati eredményét - közölte a minisztérium sajtóosztálya kedden az MTI-vel. A közleményben megjegyezték, az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.