Ödön
2 °C
11 °C

Megszólalt a nő, akinek extrém hülye módon szorult be a feje egy kocsmában

2018.08.14. 05:40

Tegnap írtunk magáról az alaphírről, miszerint a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk Újpesten egy nőt, aki egy kocsmában úgy esett el, hogy a bárpult és a lábtartó közé szorult a feje. Az újpesti tűzoltók „feszítő-vágó-berendezéssel vágták el az egyik csőtartó elemet, és így el lehetett mozdítani annyira a lábtartót, hogy a nő ki tudja emelni a fejét szorult helyzetéből", írtuk. 

A keddi Blikk megszólaltatta a nőt, aki azt mondta, idézzük,

sajnos magánéleti problémák miatt napok óta nem alszom, bevallom, pár vodka is lecsúszott. A bárpulton támaszkodtam, majd egy kicsit elbóbiskoltam. A baj ezután történt: azon kaptam magam, hogy beszorult a fejem, nem tudok felkelni.

Ezután akárhogy próbálta kiszedni a fejét az asszony abba az irányba, ahonnan beesett, nem sikerült neki, ezért kicsivel később megpróbálta inkább a testét áttuszkolni a fejét satuba fogó lábtartó között. A kocsmában lévő személyzet és a vendégek végül segítséget hívtak. 

A lap elment a kocsmába, ottjártukkor a lábtartót már megjavították, igaz, egyelőre csak szigetelőszalaggal.

A nő egyébként kisebb zúzódásokkal a nyakán és vállán megúszta a balesetet.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?