Közzé fogják tenni, mit csináltak az oroszok a magyar titkosszolgálatnál

2018.08.16. 06:53 Módosítva: 2018.08.16. 07:09

Feloldják a titkosítását a Gyurcsány-kormány idején kibontakozott kémügy iratainak, így kiderülhet, mit műveltek az orosz titkosszolgák a polgári elhárításnál, írja a Magyar Idők.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a lapnak azt mondta:  a Legfőbb Ügyészség utasítására a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megkezdte az úgynevezett kémügyben a saját minősítésű iratok minősítésének felülvizsgálatát.

Május 29-én jogerősen is felmentette a bíróság a kémperben vádolt titkosszolgálati vezetőket, miután a Kúria elutasította 

a felülvizsgálati indítványt az ügyben.  Az ügyészség a 2010-es kormányváltás után kémkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter, Galambos Lajos és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen.

A vád szerint a magyar titkosszolgálatnál lehetővé tették, hogy magukat bolgárnak mondó orosz titkosszolgák poligráfos vizsgálat alá vessenek aktív magyar titkosszolgálati középvezetőket az NBH-ban, azaz beengedték az orosz hírszerzőket a cég épületébe.  

A Magyar Idők azt írja:  az orosz vendégek tizenhat NBH-munkatársat vetettek alá hazugságvizsgálatnak. Ehhez saját technikai hátteret telepítettek a szolgálat székházába. Az eszközök a ferihegyi kisgépes terminálon keresztül érkeztek az országba, a feltűnésmentes behozatalt pedig az NBH repülőtéri kirendeltsége biztosította. 

Az ügy államtitoknak minősült, így végig zárt ajtók mögött zajlott a tárgyalás:

  • Első fokon a Debreceni Törvényszék 2013-ban nem jogerősen kimondta több vádlott bűnösségét, majd letöltendő szabadságvesztésre ítélte Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre Laborc Sándort.
  • Másodfokon 2015-ben a Fővárosi Ítélőtábla új elsőfokú eljárást rendelt el. A megismételt elsőfokú eljárásban a Kaposvári Törvényszék mind a négy vádlottat felmentette a vádak alól. A fellebbezés után a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is felmentő rendelkezést hozott.
  • Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Legfőbb Ügyészség, amit a Kúria idén májusban elutasított.

A Kúria indoklása szerint a NBH vezetői ugyan sok szabályt sértettek meg és kifogásolhatóan jártak el, ám nem volt bizonyítható a kémkedéshez szükséges szándékosság. Szilvásy és Laborc mindent megtett a történtek feltárása érdekében, Galambost pedig elmozdították beosztásából.