Jolán
2 °C
4 °C

Gulyás: A kormánynak sikerült távoltartania magát a szélsőjobboldali retorikától

2018.08.20. 19:34

Míg a holland liberálisok szélsőjobboldali retorika segítségével nyertek választást, a magyar kormánynak sikerült ettől távoltartania magát – mondta hétfőn Gulyás Gergely egy újságíróknak tartott kolozsvári háttérbeszélgetésen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak sikerült távoltartania magát a szélsőjobboldali retorikától az eddigi migrációellenes kampányai során. Az Azonnali.hu kérdésére, hogy a migránsokat stoptáblával ábrázoló plakát polgári volt-e, azt mondta: az „egy polgári pártnak volt a plakátja” és

attól, hogy ez mindenkinek nem nyerte el a tetszését, még lehetett egy jó plakát.

Gulyás szerint ha valaki látott már politikai kampányt, tudja, hogy a plakátok leegyszerűsítőek. Arra a kérdésre, hogy neki személy szerint tetszett-e a plakát, azt mondta,  „jól fejezte ki a politikai szándékainkat".

A miniszter azt mondta, a szélsőséges és nem szélsőséges retorika közt  az emberi méltóság tiszteletben tartása a különbség. Azzal kapcsolatban, hogy  a strasbourgi bíróság szerint volt arra példa, hogy a menekülteknek nem adtak enni a magyar tranzitzónákban, azt mondta, amikor ő járt ilyen helyen, akkor azt látta, hogynapi háromszor adnak ételt a vallási szokások figyelembe vételével. Gulyás azt "helytelennek" nevezte, ha valaki mégsem kapta meg a neki járó élelmezést.

Gulyás Gergely a sajtóbeszélgetés előtt előadást is tartott a IX. Kolozsvári Magyar Napokon. Ezen többek között elhangzott, hogy:

  • jelenleg több szomszédos országban is politikai válság van, de a magyar kormány abban érdekelt, hogy ezek az országok is stabilak legyenek, mert „a sokat emlegetett magyarkártyát az szokta kijátszani, aki nem elég erős”.
  • El kell felejteni azt a „buta liberális maszlagot”, hogy az állam semleges, az nem semlegesség, ha valaki értéktelenséget hirdet, mert valójában ő is normarendszer alapján cselekszik.
  • Aki a politikában önmagát kereszténynek tartja, ne beszéljen erről túl sokat, mert ha valóban keresztény, az a magatartásából kiderül.
  • A migráció kapcsán a pápa nem mondhat mást, mint hogy mindenkinek segíteni kell, aki szükséget szenved. A kormány szerint viszont olyan segítséget nem szabad nyújtani, ami újabb milliókat hoz Európába, „az butaság”, mert „van az a létszám, ami után lehetetlen integrálni”.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?