Lázárék vadászkastélya mögött új tulajdonosok jelentek meg

IMG 20180212 181629
2018.08.24. 08:15

Először idén februárban láthattunk légi felvételeket arról a Hódmezővásárhely szomszédságában épült vadászkastélyról, amely körül szinte az összes föld Lázár János családjának birtokába került, sőt, maga az épület egy olyan háromezer négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár édesanyjának földje vesz körbe.

Lázár akkor úgy fogalmazott: ha már így alakult, még az is lehet, hogy kénytelen lesz bevásárolnia magát abba a cégbe, amely a kastélyt birtokolja, és amelynek többségi tulajdonosa egy hozzá több szálon is kötődő ügyvéd, Kulik Jenő. Aztán legutóbbi vagyonnyilatkozatából – egy sor más mellett – ez az üzlet is nyilvános lett: tényleg bevásárolta magát 8 százaléknyi részvénnyel.

A 24.hu most arról ír, hogy Kulik megvált részvényeinek többségétől, tulajdonrésze 50 százalék alá csökkent, így a cégnyilvánosságról szóló törvény értelmében törölték a cégadatok közül mint részvényest. És mivel egyik részvényes részesedése sem haladja meg az 50 százalékot, így nem derül ki, kiknek adta el Kulik a részvényeit, kik az új tulajdonosok.

Felmerül persze lehetőségképpen, hogy maga Lázár János vagy Lázár családjából valaki, netán valakik vásároltak részvényeket, ha már a volt miniszter benne van a cégben, a kastélyt meg gyakorlatilag szinte csak családi földek veszik körül. Így meg is kereste a lap Kulikot és Lázárt.

Kulik a lapnak nem árulta el, mekkora részt tartott meg, kinek vagy kiknek adta el a részvényeket, de annyit elmondott: az adásvétel után tíz és húsz között van a részvényesek száma. A kérdésre, hogy Lázár János vásárolt-e részvényeket, azt mondta: szerinte nem, a családról pedig kérdezzék meg Lázártól.

Lázár a lapnak azt mondta, ő nem szerzett az eddig is meglévőnél több tulajdont a kastélyt tulajdonló cégben. Az, hogy a családból vett-e valaki részvényeket, nem derült ki a válaszokból. Lázárék annyit írtak: „Mind a képviselő, mind családtagjai a vagyonukra vonatkozó minden törvényi kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tettek", ami biztosan így van, ám a hozzátartozók vagyonnyilatkozatai nem nyilvánosak. 

Borítókép: Zsilák Szilvia / Index