Megelégelték a hatóságok tehetetlenségét, akcióba kezdtek a budapesti holokauszt-álmúzeumnál

2018.08.29. 12:46

A Wesselényi utcában, a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában található egy igazi hungarikum: 

a világ egyetlen holokauszt-álmúzeuma.

A szenespincében berendezett, furnérlemezekre szegelt faliújságokból, műanyag kerti székekből és fényképmásolatokból álló gyűjteményféleségnek már a léte is felér egy történelemhamisítással. Az izraeli, de a kilencvenes évek óta Magyarországon élő ügyvéd, Avner Friedman által üzemeltetett vállalkozásról tavaly ősszel kezdtek megjelenni a felháborodott írások, melyek hatására mi is meglátogattuk a pincét és mi is felháborodtunk

A sajtóban megjelent kritikák, illetve a különféle zsidó szervezetek egyöntetű tiltakozása ellenére a Soá Pince a mai napig is működik. Az egyik helyi lakos hiába jelentette be a hatóságoknál (a NAV-nál és a fogyasztóvédelemnél például), hogy történelemhamisítás és a fogyasztók megtévesztése zajlik, mert bár a bejelentését befogadták, az álmúzeum a folyó vizsgálatok ellenére is működik. A következménynélküliséget megelégelve döntött úgy pár felháborodott ember, hogy

az álmúzeum előtt figyelmeztető szórólapokat nyomnak a belépésen gondolkozó turisták kezébe. 

m03
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Egyébként a Soá Pince hivatalosan nem is viselhetné a "múzeum" megnevezést, mivel még kiállítóhelyként vagy gyűjteményként sem szerepel az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ adatbázisában - igaz, Friedmann nem is kérelmezte ezt a múzeumok szakmai felügyeletét ellátó Emminél. 

(merce.hu)