Erzsébet
1 °C
4 °C

A DK már most kiszállt az EP-választásos baloldali összefogásból

2018.08.30. 08:26 Módosítva: 2018-08-30 08:41:46

Biztosan nem lesz közös baloldali lista a jövő évi EP-választáson, a Demokratikus Koalíció ugyanis az önálló indulás mellett döntött, írja a Magyar Idők.

A DK önálló listával indul a 2019-es európai parlamenti választáson, mondta a lapnak Gréczy Zsolt. A párt országgyűlési képviselője ezt azzal magyarázta, hogy az EP-választáson csak pártlistákra lehet szavazni, egyéni jelöltekre nem, így külön indulva  több mandátum szerezhető, mint egy közös listán. ­

Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Gréczy azt mondta: legalább annyi mandátumot akarnak szerezni, mint a legutóbbi EP-választáson. A DK-nak jelenleg két EP-képviselője van, Molnár Csaba és Niedermüller Péter.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az MSZP a Párbeszéddel közös listán indul-e a választáson. Karácsony Gergelynek nemrég a szájába adta a HírTV, hogy vállalná egy közös baloldali lista vezetését, de a Párbeszéd társelnöke csak annyit mondott, hogy egy szociális Európáról szóló balos kampányt "bármilyen szinten tudna támogatni". 

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?