Délről bejutni szinte lehetetlen küldetés volt

Élő közvetítés a fővárosi közlekedésről

Index
2018.09.03. 10:03
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
    • A vártnál kisebb volt az iskolakezdési káosz hétfőn reggel Budapesten, pedig az eső is esett. 
    • A legrosszabbul azok jártak, akik a déli agglomerációból próbáltak bejutni. Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Csepel és a Soroksári út kaotikus volt.
    • A szombati vihar miatt a hűvösvölgyi villamosok leálltak, a pótlóbuszokra sokan nem fértek fel. A tömegközlekedés a kisebb fennakadások ellenére jól vizsgázott.
    • Sok kis koccanásról jött hír, de szerencsére súlyosabb baleset nem történt.

    Most egyelőre búcsúzunk, köszönjük a figyelmet és az információkat, a délutáni csúcsforgalomhoz kitartást kívánunk!

  • Legalábbis ezt látjuk, ha összevetjük a mostani forgalmi helyzetet az ilyenkor szokásossal. Vannak bedugultabb részek, de olyanok is, amik könnyebben járhatók.

    zaras.gif
    Fotó: Index
  • Negyven perc alatt tette meg biciklivel a Szentendre–Batthyány tér távolságot, ez pontosan annyi volt, mintha HÉV-vel jött volna. Az autók a Szentendrei úton nem álldogáltak, de a rakpart eléggé telített volt. 

  • Kacsóh Pongrácz utca, 1-es villamos megállója, reggel 8 óra körül: a várakozók gyűlölködve nézik a dugig tömött szerelvényeket, amikre nem férnek föl, de ez valószínűleg nem akkora baj, mert a felfért utasok tekintetéből komplett Semprun-regények olvashatók ki. Két ilyen hússzállító döcög el, a megváltóként várt harmadikról kiderül, hogy tanulóvezető; huszonéves srác vezeti a tök üres villamost, imponáló lassúsággal gurul végig, hogy majdani üzletfelei fejében megszülethessen a kollektív namenjetekámafaszomba. A következő járat hamar érkezik (szerencsére), arra sem fér föl senki (pech). Egy Európai Uniós Diákmunka pólót viselő nemdiák imponáló közönnyel lép föl a legalsó lépcsőfokra, várva, hogy odacsukja az ajtó, aztán meglepettséget színlel, amikor megtörténik. További fél perc szarakodás kell, hogy kiderüljön: mégis felfér egy lépcsőfokkal feljebb, és feloldódik az egyénisége a sok légköbméternyi húsban.

    Aztán jön a CAF, és még ülőhely is van rajta. Útközben sokszor megáll, valószínűleg azért, hogy az utasok gyönyörködhessenek a festői Róbert Károly körútban, ami a szeptemberi esőzések idején megkapó szürkeárnyalatokban pompázik. Sajnos a közhangulat megszondázásától visszatartott a fülhallgatómból szóló zene, de a Flórián térig megtanultam szájról leolvasni a kurvaanyázást.

    • A Csepel-Szigetszentmiklós összekötő úton, vagyis a Csepeli úton autózók Budapest és Szigetszentmiklós között egyenesen közlekedhetnek oda-vissza, így aki Csepelről Szigetszentmiklósra vagy Szigetszentmiklósról Csepel irányába halad, a kihajtó lezárása miatt könnyebben juthat át az átépítés alatt álló csomóponton, mert az M0-s irányába se a le-, se a felhajtás nem lehetséges, vagyis nincs keresztező forgalom.
    • Azok, akik Csepel felől szeretnének az M0-ra felhajtani az M1-es irányába, a halászteleki csomópontot használhatják, akik pedig Csepelről az M5-ös felé közlekednének, azok a Csepeli úton Szigetszentmiklós irányába haladhatnak, majd az M0-s feletti hídon áthajtva, közvetlenül felhajthatnak az M0-sra.
    •  Fontos tanács, hogy aki az M0-s autóúton közlekedik Csepel felé, az M1-es autópálya irányából lehetőleg a 19-es jelű szigetszentmiklósi csomópontban térjen le az autóútról a Csepeli útra, ezzel is némileg tehermentesítve a halászteleki csomópontot.
  • A BKK utastájékoztatása pocsék a hűvösvölgyi villamospótlással kapcsolatban, írja olvasónk. Az app a pótlóbuszokat nem jelezi, de helyette a villamosok, amik nem közlekednek, benne maradtak... A villamosmegállókban sincs semmi infó, az emberek rohangálnak át a villamosmegállókból a pótlóbuszokhoz. Én szerencsére olvastam reggel nálatok a helyzetről, hálálkodik Dániel.

  • Ismét a Lövőház utcából, de ezúttal a múltból jelentkezünk, hála Artúr videójának. A felvétel 2005-ben készült, akkor még nem volt sétálóutca, az autóforgalom is nagyobb volt kicsit, de már akkoriban is elöntötte az utcát a víz egy-egy nagyobb vihar után. A Fény utcai kereszteződés látszik a távolban. Köszönjük!

    Lövőház utca, 2005
  • A Kissvábhegyről (és feltételezem, hogy a Hegyvidék többi részéről is) a főbb közlekedési útvonalakig lejutni gyakorlatilag lehetetlenség volt reggel fél 8-tól egészen 9-ig. A jelenlegi helyzetet nem tudom, mert szerencsére a csomagtartóban volt a biciklim és parkolás után váltani tudtam. Így a Waze 17 perces tervezett útvonala (1,2 km) helyett 4 perc alatt beértem, osztotta meg velünk kacagva Viktor.

  • Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
    Küldje el nekünk!
  • Dunaharaszti–Soroksári út–XI. Sasadi út szentháromság menetidő 1 óra és 54 perc, 16km/óra átlagsebesség, 9,3 l átlagfogyasztás (1,4TSI átlag itt 5,5 l szokott lenni). Rémálom!

  • Nálunk Frankfurtban sincs a szokásosnál nagyobb dugó, bar eső sem esik, és az iskola augusztus 6-an elkezdődött már, osztotta meg velünk ezt a furcsa információt Viktor.

    Örömmel adhatok hírt arról, hogy környékünkön nincsen semmiféle dugó! Igaz, hogy családommal München elővárosában élünk és nálunk csak jövő héten kezdődik a tanítás, kontrázott rá Zoltán.

  • A szokásos egy óra helyett két és fél óra alatt értem be a XI. kerületben található munkahelyemre, írja Gyula. Igaz, én vagyok a hibás, miért élek én Pécelen? Mindössze az M0-on, a repülőtér előtt, a D portánál, az Ecseri kereszteződésnél, a Nagyvárad téren és a Corvin negyednél volt dugó. Ja és az Allee-nél. Ott van négy lámpa, amit képtelenek összehangolni. Hol az első, hol a negyedik, de valamelyik biztosan piros.

    Így is gyorsabban értem be a főnökömnél, ő még a dugóban ül, írja boldogan olvasónk.

  • A Hűvösvölgyi út jól járható volt 30 perccel ezelőtt, a pótlóbusz is elég hamar jött, de a Budagyöngyénél annyit vártunk a villamosra, hogy alig fértek el az emberek a megállóbán. Ráadásul sikerült olyan helyre tennie a BKK-nak az ideiglenes megállót, hogy a később érkező utasok bokáig süppedtek a megálló mögött az iszapban.

    - írta Dani.

  • Zsolt megerősítette, hogy Dél-Budapest tömegközlekedése meghalt.

    A 38-138-238-as buszok 50-60 percet késnek átlagban, a 35-36-148-151 és a 23-as buszok átlagban 30-40 perc késést halmoznak fel.

  • A Vágány utca / Dózsa György út saroknál továbbra is tart a felújítás, ami így instant 15-25 perc állást jelent. A felújítás amúgy április óta tart, lassan befejezhetnék már

    – írta olvasónk, Garott.

  • A Móricztól közlekedtem a Flórián térig, a megszokott járataim percre pontosan érkeztek, teljesen simán beértem, bár többen voltak a villamoson és HÉV-en, de ez az iskolakezdés miatt teljesen érthető. Az ismerősöm viszont azt mesélte, aki busszal jött be Budaörsről a Móriczhoz, hogy egyel korábbi busszal indult, és akkor dugó volt, hogy később ért be, mint minden más alkalommal eddig.

  • Az S30-S40-es vonalakon (ez a Székesfehérvár, illetve Pusztaszabolcs / Dunaújváros viszonylat) a vonatok 25-40 perceket késnek műszaki okok miatt. Én is itt ázom egy ideje az érdi megállóban, pötyögte nedves kézzel olvasónk, Zsombor.

  • Ahogy arra számítani lehetett, Csepelen teljes mértékben ellehetetlenült a közlekedés ma reggel. Az egyébként csendes mellékutcákban is álló kocsisorok kígyóznak. A HÉV-hez tömegközlekedéssel sem lehet eljutni Csepel-Királyerdőből, mert a buszok is a dugóban állnak. A képen egy elakadt, szirénázó tűzoltóautó, amelyik beszorult az álló kocsisorok és a járdasziget közé.

    Jó utat, balesetmentes közlekedést mindenkinek!

    - írta olvasónk, Gábor.

  • Távolsági buszt vezet, azt mondja, a menetrendhez képest 75 perc késés várható Solymárról. 

  • Fél hét körül négy autó ütközött össze Törökbálintnál, mostanra felszabadították az összes sávot Budapest felé. (Police.hu)

  • Körülbelül 1 óra 20 perce állunk az M0-s felé

    – írta olvasónk, Krisztián.

  • Most a 11. és a 12. kilométer között volt egy baleset, várhatóan kétórás lesz a helyszínelés, írta a rendőrség Útinfó alkalmazása, a Rutin.

  • Lassan 2 éves évfordulója következik a Pillangó utcai metróütközésnek, azóta is lassítva és ritkítva jár a piros metró. Nyáron sem volt kellemes a tömeg emiatt, de ha bejön egy hév szerelvény és pár busz az Örsre, akkor konkrétan elviselhetetlen ez a szakasz.

    Nagy a hallgatás az ügyben és lassan jön újra a falevél hullás...

    gondolkodott el a csigamód közlekedő metró kapcsán olvasónk, Tomi.

  • Kollégánk szerint konkrétan jobb a helyzet, mint egy hete, amikor a Villányi út és a Budaörsi út találkozása összevissza volt terelve a felújítás miatt. Mivel már végeztek a munkálatokkal, így ezen a szakaszon sincs kocsisor. 

    Meglepő módon még az Erzsébet-hídra vezető részen is lehet normálisan közlekedni.

  • A Budakalász felé vezető úton történt a baleset, egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a kocsiból. (Katasztrófavédelem)

  • Múlt hét óta haza lett vágva a dél-pesti bejutás a városba. Na ilyen a Soroksári út iskolakezdéssel megspékelve. 20 perc alatt haladt 100 métert... Inkább hazajöttem. Az OMV kútig beállt a forgalom és a Gubacsi hídra se lehet felmenni, az is áll.

  • Ismét jelentkezünk a Lövőház utca sétálóutcai részéről, ahol épp egy kukásautó lassítja a gyalogosforgalmat. A türelmetlenebb járókelők a rossz látási viszonyok ellenére veszélyes manőverekkel előzik az FKF Zrt járművét az amúgy is csúszóssá vált úton. Körültekintően közlekedjenek, vigyázzanak egymásra!

  • Reggel fél 8 után pár perccel a Déli pályaudvarnál a peron teljes hosszában és szélességében megtelt metróra váró emberekkel. Szegény ázott kislányok tucatjai szorongtak aztán matrózblúzban a szerelvényeken is. A Batthyány térnél a HÉV-en azonban minden olyan volt, mint egy normális hétköznapon.

  • És webkamerákon tájékozódna a forgalmi helyzetről, itt egy lista!