Száznegyvennel üldözték a rendőrök a bekokainozott ámokfutót

2018.09.05. 11:19

Több ember életét veszélyeztette az az autótolvaj, aki az ámokfutása végén szánt szándékkal nekihajtott az őt ellenőrizni akaró rendőrök autójának is - írja a Zsaru Magazin legújabb száma.

A 45 éves, battonyai F. Roland augusztus 27-én reggel 6 óra 40-kor nyitott be egy fodrászatba, de nem akart hajat vágatni, csak felkapta a pultról a fodrásznő slusszkulcsát, kirohant, beült a kocsijába, és elszáguldott vele. 

A tulajdonos jelentette az esetet a rendőrségen az ellopott kocsi adataival, ezért azonnal körözni kezdték. A VÉDA kamerarendszerrel is figyelték a rendszámot, és délben a 44-es főúton egy kamera jelezte is hogy a keresett kocsi áthalad alatta. A rendőrök azonnal a nyomába eredtek, hamar meg is találták. Mögé fordultak, felvették a sebességét, majd szirénázva próbálták rávenni, hogy megálljon. 

A lopott autó sofőrje erre kövér gázt adva próbált elmenekülni a rendőrök elől. Átszáguldott Szarvason 120 km/órás tempóval, kocsisorokat megelőzve, záróvonalon átlépve, gyalogosokat, sofőröket veszélyeztetve. A rendőröknek sikerült mellé érniük, karjelzéssel intettek neki, mire a sofőr rájuk nézett, de továbbment, és közben érintőlegesen ütközött egy teherautóval is. 

Békésszentandrásig nem vett vissza a tempóból, a rendőrök pedig tudták, nincs más járőr a környéken, nekik kell megállítaniuk a veszélyes ámokfutót. Békésszentandrás után egy egyenes szakaszon mellé értek a rendőrök 140 km/órás sebességgel, a sofőr megint rájuk nézett, majd hirtelen mozdulattal feléjük irányította a kocsit. A rendőr azonnal fékezett, így nem oldalról ment neki, csak a rendőrkocsi jobb elejének csapta oda az autót. De mivel a rendőr erősen fogta a kormányt, nem tudta felborítani a szolgálati kocsit, pedig akkor az már letért az út menti padkára, és még mindig 140-nel ment. Az autótolvaj viszont a manőver után már nem tudta egyenesben tartani a lopott kocsit, megcsúszott, megpördült, és a szemközti árokban a tetejére borulva állt meg. 

battonyai

Az árokba hajtott kocsinak füstölt a motorja, ezért az eszméleténél lévő sofőrt ki kellett menteni. De Roland továbbra sem akart együttműködni a rendőrökkel, befeszített, kapaszkodott, végül a hátsó ajtón keresztül húzták ki a kocsiból a megérkező erősítés segítségével. 

Alig tudták megbilincselni, és később sem nyugodott le. Ellenőrizték az adatait, és kiderült, őt is körözték, nemcsak a kocsit. Közölte a rendőrökkel, hogy drog hatása alatt áll, kokaint szívott. Összevissza beszélt, azt is mondta, hogy az autó a lányáé, de vagyonmegosztás miatt folyik a per éppen. 

Augusztus 30-án rendelték el letartóztatását, jármű önkényes elvétele és közúti veszélyeztetés miatt indult ellene eljárás.