Tekla
9 °C
20 °C

Kásler Miklós gyereke és unokái is külföldi magániskolákba jártak

2018.09.06. 11:19

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter többször is nyilatkozott a közoktatás egyik új irányvonaláról, a magyar kultúra megerősítéséről.

  • Még nem volt miniszter, amikor a Magyar Időknek  azt mondta, hogy „a magyar kultúra és történelem elképesztően gazdag, ezt jobban ki kell aknázni például az oktatásban, nevelésben, amit már az óvodában el kell kezdeni és folytatni az iskolában". Ugyanitt mondta azt is, hogy szeretném, ha a nagy állami intézmények lényegesen nagyobb szerepet játszanának például az oktatás-nevelés területén".
  • Aztán a miniszteri meghallgatásán is arról beszélt, hogy magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatási rendszert akar, és ugyanezt ismételte meg május végén Sárváron egy érettségi találkozón, akkor szó szerint ugyanúgy fogalmazott: magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a célunk".
  • A Mandinernek is adott interjút ekkortájt abban azt mondta, az értékalapú oktatás és nevelés lesz a cél (...), az állami nevelés elkezdődik az óvodában és akkor fejeződik be, amikor az illető valamely szinten megkapja a végbizonyítványát. Utána belekerül egy kulturális közegbe, ahová viszi magával azt, amit az iskolákban megtanult, de ha értékalapú az oktatása és a nevelése, akkor tud disztingválni a rázúduló információk tömkelegében és ki tudja magának választani azt, ami értékes."
  • Most augusztusban arról beszélt, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fog kapni a hazafias nevelés, már egészen fiatal kortól kezdve. Már az óvodában, majd az iskolában is láthatnak a gyerekek ezért például kisfilmeket, filmsorozatokat Kinizsi Pálról, Toldi Miklósról, Hunyadi Jánosról vagy a magyar szentekről. Ezekkel, a magyar népmesékből, a magyar versekből vagy népdalokból álló sorozatokkal a nemzeti identitásukat szeretnénk erősíteni".

Magánügy, hogy kinek a gyereke és unokája milyen iskolába jár, de a terület irányítójának ilyen hazafias hangulatú nyilatkozatai után minimum érdekes, hogy 

Kásler gyereke és unokái információink szerint egy percet sem töltöttek a magyar állami közoktatásban.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a IX. Nemzeti Tanévnyitón az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában 2018. augusztus 31-én.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a IX. Nemzeti Tanévnyitón az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában 2018. augusztus 31-én.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Hogy a miniszter ma már felnőtt gyereke elsőtől az érettségiig a budapesti Deutsche Schuléba járt, arról ő maga is nyilatkozott itt. Igaz, Kásler javára írandó, hogy az akkori álláspontja egybecseng a mostanival, azt mondta az iskoláról,itt láttam a már megreformált amerikai oktatási rendszert. Nagyon rossz róla a véleményem, mert otthon kellett sok mindent pótolni. Még lényegesebbnek tartom a nevelést, mert a diákok olyan viselkedésre tesznek szert, ami értékes. Ma nem látom azt a szelekciót, ami az évszázadok során kialakult értékeket őrizte meg."

Annyira azonban mégsem lehetett borzalmas az iskola, egyrészt itt pozitívan nyilatkozik róla az érintett, másrészt úgy tudjuk, a miniszter gyerekének gyerekei is idegen nyelven oktató, magyar vagy külföldi fenntartású, budapesti magániskolákba járnak.

  • A nagyobbik a családi hagyományt követve a Deutsche Schule tanulója, előtte óvodába a budapesti Apple Tree Kindergarten & Nurserybe, majd a kettő között egy évet a Britannica International Schoolba járt. 
  • A kisebbik unoka szintén a Apple Tree Kindergarten & Nurserybe jár.

Szerdán délután megkérdeztük az Emmi sajtóosztályát, hogy meg tudják-e erősíteni az információinkat, illetve összeférhetőnek tartják-e Kásler nyilatkozatait és a családjának személyes döntéseit. Várjuk a válaszokat, bár az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján minden bizonnyal hiába. Információinkat ugyanakkor erősíti, hogy a Facebookon találtunk olyan fotót az óvoda egyik tavaszi rendezvényéről, amit lájkolt a miniszter gyermekének felesége, az unokák édesanyja. 

Kásler államtitkára, Szabó Tünde a napokban posztolt arról, hogy a gyerekei magániskolákba járnak, majd a felháborodásra úgy reagált, hogy szerinte magánügyről van szó. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Zoom.hu-nak azt mondta, bár gyermekei iskoláztatását ő is magánügynek tartja, annyit elárulhat, hogy mindkét köznevelésben érintett gyermeke a lakóhelyük szerinti körzeti intézménybe jár.

Bizalmas üzenetküldés

Küldjön nekünk levelet, dokumentumokat bizalmasan!

Ezeken a felületeken személyes adatok megadása nélkül is kapcsolatba léphet velünk!

Írjon titkosított csetüzenetet Signalon!

A számunk: +3615557000

Küldjön titkosított emailt eldobható email címről Protonmailen!

Címünk: index.hu@protonmail.com

További részleteket itt olvashat, adatvédelmi nyilatkozatunkat pedig itt találja.