Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Két évtized után ítélték el az erőszakoló gyilkost

2018.09.06. 12:48

 Egy rablás miatt bukott le az a férfi, aki 1999 szeptemberében megerőszakolt és megölt egy nőt Kecskeméten. A 42 éves merénylő sokáig nem lett gyanúsított, pedig egy másik ügy kapcsán már 1999 októberében őrizetbe vették. 2001-ben a gyilkossági ügyben eredménytelenül megszüntették a nyomozást, amelyet 2003-ban felújítottak ugyan, de akkor sem jutottak közelebb.

Végül 2016. január 6-án rendelték el ismét a nyomozás folytatását, mert a gyilkosság után nyilvántartásba vett DNS-profil megegyezett a vádlottéval, akitől egy rablás miatt indult eljárásban vettek mintát. A vádlott sokáig tagadta bűnösségét, csak az elsőfokú tárgyaláson ismerte be, hogy ő követte el a bűncselekményt – írta az MTI.

Az akkor 23 éves gyilkos hajléktalanként élt  Kecskemét és Kiskunfélegyháza térségében,  kisebb súlyú bűncselekményekből tartott fenn magát. Kecskeméten dolgozó 31 éves áldozatával még májusban   ismerkedett meg. 

 A férfi a nőt a város vasútállomásáról szeptember 15-én este elcsalta az állomástól mintegy két kilométernyire lévő füves-bokros területre, ahol megerőszakolta, majd megfojtotta. A holttestet másnap hajnalban egy arra járó fedezte fel.

A gyilkos ezután is a térségben maradt, de az üggyel nem hozták összefüggésbe, egészen 2016-ig.

A szegedi táblabíróság csütörtöki döntésével helyben hagyta a Kecskeméti Törvényszék által a vádlottra első fokon kiszabott büntetést, így az jogerős.