Lelkészi diplomát szerzett a móri mészárlás tettestársa

2018.09.07. 07:09

Sikeres államvizsga után diplomás lelkész lett Weiszdorn Róbert, a móri bankrablás egyik tettese

- írta a pénteki Blikk.

Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő tatabányai férfi korábban kitűnőre érettségizett a börtönben, majd négy évig tanult az "egyik neves magyarországi egyetem" teológia szakán. Idén pedig az államvizsgán is helytállt, így most már hivatalosan is gyakorolhatja a lelkészi hivatást.

A Blikk úgy tudja, a "férfi a hitben találta meg a kapaszkodót, ami segít neki elviselni a több évtizedes bezártságot", és annak ellenére, hogy brutális bűncselekményhez asszisztált, az elmúlt 11 év alatt semmilyen konfliktusa nem volt a börtönben. Ideje nagy részét olvasással és rajzolással tölti - munkáiból rendszeresen küld a családjának, sőt, az ügyvédjének is.

Weiszdorn Róbert volt az, aki 2002. május 9-én, a móri bankrabláskor segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd a pénzintézet ajtajába állt, és elküldte az érkező ügyfeleket, miközben odabent, Nagy László  nyolc embert mészárolt le. A páros öt év után bukott le, addig még a legszűkebb környezetük sem tudott arról, mit tettek. Nagy a börtönben öngyilkos lett.Weiszdornt 2008-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Ekkor még úgy volt, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra, de másodfokon ez 40 évre emelkedett. Az elítélt így legkorábban 74 évesen lépheti át börtöne küszöbét.