Tekla
9 °C
20 °C

Újabb nő állítja: megerőszakolta S. B. Ahmad

2018.09.12. 10:55 Módosítva: 2018-09-12 10:56:13

Egy újabb áldozat állítja: augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit kedden egy osztrák vonaton fogtak el.

A rendőrség eddigi közleményeiből azt lehet tudni, hogy az afgán férfi szeptember kilencedikén egy belvárosi kebabozó mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, illetve korábban két alkalommal is szeméremsértést követett el Budapest VII. kerületében.

Az a fiatal nő, akivel beszéltünk, a médiában terjesztett körözési fotók alapján ismerte fel támadóját, S. B. Ahmadot, és nincs a rendőrség által említett három áldozat között.

A 22 éves nő az Indexnek azt mondta el, hogy augusztus hetedikén hajnalban egy kebabozóban megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült.

„Teljesen biztos, hogy ő volt az, akit köröztek, és akit ma elkaptak. Már zárni készült, nem is ettem semmit. Angolul beszéltünk, megengedte, hogy töltsem a telefont, de amikor beléptem az üzletbe, rám zárta az ajtót és berángatott a wc-be. Hiába próbáltam kijutni, hátulról megerőszakolt”

 - mondta az Indexnek a nő. „Utána kinyitotta az ajtót és felajánlotta, hogy hív egy taxit nekem” - mondja a nő, aki sokkos állapotba került a történtektől.

Ez a kebabos nem az, ami S. B. Ahmed szeptember 9-i szexuális kényszerítéses ügyében a sajtóban megjelent, de ugyanannak a kebabos láncnak, a Döner Kebab Expressnek az üzlete.

Tehet-e 30 napon túl feljelentést?

A 22 éves lány jóval az eset után, a médiában közzétett körözési fotókon ismerte fel a támadóját, így a feljelentéssel kicsúszott a határidőből, mivel a szexuális bűncselekmények áldozatának az esetet követő 1 hónapon belül meg kell előterjesztenie a magánindítványt - ismertette a jogi helyzetet Spronz Júlia, az áldozatsegítéssel foglalkozó Patent Egyesület jogász munkatársa. Ugyanakkor a törvény szerint  "a magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolásnak akkor van helye, ha a bűncselekmény közvádra üldözendő, tehát valamennyi szexuális bűncselekmény esetében."

A jogász hangsúlyozta, hogy a határidő túllépés kimentésének elbírálása mérlegelés kérdése, tehát akkor már az ügyész jóindulatán múlik, hogy elfogadja-e az igazolást. Szerinte a 22 éves lány esetében - a politikai kontextus miatt - valószínűsíthető, hogy “nagyon meglesz az ügyész jóindulata”. 

Spronz Júliának viszont a korábbi ügyeik kapcsán az volt a tapasztalata, hogy általában elutasítják a határidőn túl előterjesztett magánindítványt és nem fogadják el a kimentési okokat. A jogász megjegyezte, hogy elég sok gyakorlati problémát okoz, hogy a szexuális bűncselekmények esetei magánindítványosak, így az 1 hónapos határidő vonatkozik rájuk. Egy megerőszakolt nő esetében ez a határidő nagyon életidegen, mert nem veszi figyelembe a traumatizált nők valóságát, mivel az áldozatok az első hónapban nem feltétlen a feljelentésre fókuszálnak, így pedig sok ember elesik a jogérvényesítéstől - fűzte hozzá a jogász.

Az eset Spronz Júlia szerint arra is rávilágít, hogy a szexuális visszaélések elszenvedőit a jogszabály-változás hátrányosan érinti. Ugyanis míg a július 1. előtti büntetőeljárási törvény a 30 napot az elkövető kilétéről való tudomásszerzés időpontjától számították, a most hatályos jogszabály értelmében az 1 hónap a bűncselekményről történő tudomásszerzés napjától indul.

A nő egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, azt mondja, még nem heverte ki a dolgot, de a napokban megteszi a feljelentést. Amikor az Indexnek elmondta a történetet, olykor homályosan fogalmazott, a sokk és az este során elfogyasztott alkohol miatt nehezen emlékezett vissza a történtekre, nem is tudta pontosan megmondani, hol történt az eset, de számos részletet megosztott a helyszínnel kapcsolatban.

Mivel alaposan akartunk eljárni, így ellenőriztük a nő vallomásában szereplő tényeket, és helyszíneket. A nő által elmondottak alapján beazonosítottuk és felkerestük az Erzsébet körúti kebabozót, ami éppen zárva van, de a szomszédságában található pizzázóban megmutattuk S. B. Ahmad fotóját, és azt mondták: valóban a kebabozóban dolgozott augusztusban.

Továbbá Melhem Omar, a Döner Kebab Express cég tulajdonosa is megerősítette az Indexnek, hogy S.B. Ahmad a 22 éves nő által említett augusztusi napon valóban az Erzsébet körúti kebabosnál dolgozott. "Nagyon sajnáljuk, hogy egyik dolgozónk ilyen gyanúba keveredett. Pár napot dolgozott az Erzsébet körúti üzletben, utána nem vette fel a telefonját, eltűnt. Később a József Attila utcai üzletben kezdett dolgozni, ott is csak három napot volt.

Az ottani üzletvezető szerint agresszív  és nyers volt a vendégekkel, ezért el akarta bocsátani.

A Döner Kebab Express franchise üzletlánc rendszerben működik, több mint negyven éttermünk van, az üzletvezetők nem feltétlenül tudnak egymás alkalmazottairól. Előfordul, hogy ugyanaz az ember több üzletünkben is szerencsét próbál" – fogalmazott a tulajdonos. A kebabozókban  egy műszakban  gyakran csak egyetlen alkalmazott dolgozik, mondja Melhem Omar. 

S. B. Ahmad is több helyen próbálkozott, nemcsak a körúton és a József Attila utcában.  A Nyugatinál található döneres üzletvezetője is azt mondta az Indexnek, hogy S. B. Ahmad szeretett volna nála dolgozni, de ő nem vette fel.

A körúton található kebabos szomszédságában lévő üzletek alkalmazottai mind emlékeznek S. B. Ahmadra,  és ők nem gondolták volna, hogy veszélyes, mindegyiküket meglepte, hogy a férfi szexuális erőszakot követett el.