Erzsébet
1 °C
4 °C

Kábítószer-maffiát buktatott le a rendőrség

2018.09.12. 15:40

Hét településen egyszerre csaptak le a rendőrök egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetre - közölte a rendőrség

Az összehangolt akcióban Kistarcsán, Kerepesen, Vasadon, Monorierdőn, Gödöllőn, Csömörön és Budapesten intézkedtek a rendőrök. Az ügynek összesen tizenhárom gyanúsítottja van, akik közül kilencet őrizetbe vettek.

Több helyszínen kábítószergyanús anyagokat, anyagmaradványokat, illetve a gyanúsítottaktól a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett autókat, készpénzt, és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vételük mellett kilenc embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további négy embert szabadlábon hagyásuk mellett szintén bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?