Tekla
9 °C
20 °C

Lemond a Handó Tündé-féle igazságszolgáltatást élesen kritizáló bíró

2018.09.13. 13:39

Felmentését kérte Áder Jánostól az a bíró, aki a Handó Tünde vezette Országos Bírói Hivatal egyik leghangosabb kritikusa volt, írja a 444.hu.

Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája a 444.hu-nak tavaly októberben adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „Handó Tünde nagyon tehetséges ember, bíró, vezető, de az a centralizáció és önkény, amit megvalósított, minden erényét, és kezdeti eredményét lerombolta". Szepesházi robbanás közeli állapotokról beszélt az igazságszolgáltatásban.

Szepesházi most arról beszélt a 444.hu-nak, hogy több, egymással összefüggő körülmény vezetett a lemondásához. Ezek között említette többek között az új Polgári Perrendtartás ügyfélellenes alkalmazási kényszereit, és azt, hogy az Országos Bírói Tanács tagjainak előválasztásán jó eredményt ért el, de nem került a következő körbe, ami szerinte megmutatja, hogy ilyen szemlélettel belülről milyen változásokat lehet elérni a rendszerben.

Azt is elmondta, hogy a lemondásától függetlenül is foglalkozhat a jövőben az igazságszolgáltatás helyzetével és a bírák függetlenségével, szerinte ezt innentől sokkal szabadabban is megteheti.