Gyurcsány: Segítsenek felrázni az országot!

2018.09.15. 18:19

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció politikai szezonnyitót tartott szombaton, Gyurcsány háromnegyed órás beszédet tartott arról, mi a helyzet most, és hogy mit is kellene/lehetne csinálni mostantól. A beszédet az ATV közvetítette és foglalta össze.

A beszámoló szerint Gyurcsány rögtön a beszéde elején elmondta, hogy probléma, hogy Orbánék a kereszténydemokrácia nevében politizálnak. 

A kormányzás célja nem lehet, hogy eszmei, szellemi átnevelőtábort szervezzen. Világos legyen, azok az országok, amelyik bármely hitet az államvallás szintjére emeltek, azok kiszakították hazájukat a szabad nemzetek közösségéből. Bármely vallás, amely államvallásá lesz, a politikai hatalom, a politikai diktatúra eszköze lesz és fundamentalistává válik

celebrálta Gyurcsány, aki szerint Orbán elveszítette minden becsületét Európában, mi sem mutatja jobban, mint hogy a Sargentini-jelentés szavazásakor csak 28 százalék támogatta.

Ez nem menekültkérdés probléma, ez egy élhetetlen, nem szabad, nem demokratikus, nem jogállami országnak a problémája és ezért kell vele szemben föllépni, nem a menekültügy miatt, kérem szépen, ez a fiú úgy hazudik, mint a vízfolyás

- mondta a volt miniszterelnök.

Gyurcsány szerint ma Magyarországon diktatúra van, és ezt a problémát már az ellenzéki pártok egyedül nem tudják megoldani, szükség van a civil ellenállásra és a fiatalokra is.

Nemzeti demokratikus ellenállás kell, az kell, hogy önök közül mind többen megmozduljanak. Szervezzék meg a szabad beszéd helyi fórumait, a helyi hatalmasokkal szembeszálló akciójukat, menjenek ki az utcára és tüntessenek, vagy nyújtsanak támogatást más hasonló akciókhoz, segítsenek felrázni az országot! Hogyha nem akar továbbra is béklyóban élni, akkor meg kell mutatni az ország európai szabad többségének, hogy ebből elég volt

- mondta Gyurcsány. A teljes beszédet itt tudja megnézni: