A DK minden nap tüntet a Kossuth téren

2018.09.17. 14:10

A Demokratikus Koalíció kormányellenes tüntetéssorozatot indít, ismételte meg a vasárnapi tüntetésen elhangzottakat Molnár Csaba ügyvezető alelnök.

Az MTI híradása szerint a sajtótájékoztatón pontosította is az elképzelésüket

keddtől kezdve minden nap öt órától demonstrációra várják a budapesti Kossuth térre mindazokat, akiknek fontos a haza, és akik az orbáni rendszer végét akarják.

Mint Molnár elmondta, más városokban is tiltakozásokat kívánnak szervezni, és arra kérnek más pártokat és civil szervezeteket, hogy segítsenek ebben. Kérdésre Molnár nem árulta el, hogy meddig folytatják a tüntetéssorozatot.

Egy másik kérdésre válaszolva azonban Adolf Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort, utalva a kormányfő strasbourgi beszédére.

Utoljára Adolf Hitlerre emlékszem, aki saját magát a saját népével azonosította volna. Úgy néz ki, Orbán Viktornak ezt a mélységet is sikerült elérnie.

Molnár közölte azt is, hogy a Sargentini-jelentést megszavazó európai parlamenti képviselőként feljelentést tesz hazaárulás miatt önmaga ellen Polt Péter legfőbb ügyésznél, és így tesz Niedermüller Péter, a DK másik EP-képviselője is.

A DK, az MSZP és a Párbeszéd vasárnapi tüntetése a Kossuht téren hétfő hajnalban ért véget, miutána rendőrök elvittek 27 demonstrálót arra hivatkozva, hogy védett vezető érkezik a parlamentbe.

Elég sajátos, hogy a Demokratikus Koalíció éppen azon a napon hirdeti meg minden napos tüntetéssorozatának kezdetét, ami pártvezetője, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde miatt kitört székházostrom 12. évfordulója.