Bekérette a külügy a budapesti spanyol nagykövetet

2018.09.19. 15:32

Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a spanyol külügyminiszter Magyarországot bíráló nyilatkozata miatt – írja az MTI.

Kedden Josep Borell, a szélsőbaloldali spanyol kormány külügyminisztere sértő és durva kirohanást intézett Magyarország ellen egy nyilvános fórumon.

– értékelte a helyzetet Magyar Levente, a minisztérium parlamenti államtitkára.

Álláspontja szerint lehetnek a két ország között nézeteltérések, és

ebben a turbulens európai politikai helyzetben megfogalmazódnak kritikák az egyes országokkal szemben,

azonban úgy véli, ezek hangneme nem lépheti túl a tisztesség és korrekt együttműködés kereteit, főleg úgy, hogy erre a magyar fél érdemben nem tud reagálni.

Az államtitkár elmondása szerint a spanyol külügyminiszter ezen a fórumon xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is.

Magyar Levente leszögezte, Magyarország visszautasítja a spanyol külügyminiszter állításait, hiszen

mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők.

Szerinte érthető, hogy az Orbán-Salvini-találkozó és a Sargentini-jelentés után Magyarország kiemelt helyen szerepel az európai politikai közbeszédben, de hozzátette, ha valaki olyan tónusban teszi ezt, mint Josep Borell, azt a magyar kormány nem tudja elfogadni.

Az államtitkár egyébként kiemelte, Spanyolországgal mostanában kifejezetten felívelőben vannak a kapcsolatok, október végén várják a spanyol külügyminisztert Budapestre.

Frissítés: A nagykövet bekéretése után Spanyolország és Magyarország „jó kapcsolatát" hangsúlyozta a spanyol külügyminisztérium, írja az EFE spanyol hírügynökségre hivatkozva az MTI. A jó kapcsolat bizonyítéka, hogy „a miniszter magyarországi meghívása továbbra is fennáll", hangsúlyozták az idézett források.