Megint letartóztatták a Soós-banda egyik tagját

2018.09.21. 10:38

A Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatásba helyezte a bíróság azt az 59 éves férfit, akit a rendszerváltás előtti évtizedek talán legismertebb gyilkossági ügyében, az úgynevezett „Soós-gyilkosságban” harmadrendű vádlottként, több ember - köztük egy rendőr - megölése miatt 1980-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. A Soós Lajos és társai által elkövetett rémtettekről itt olvashat röviden.

N. István 1979-ben ismerkedett meg az akkor már több - akkor még felderítetlen - gyilkosságért felelős Soóssal, amikor együtt dolgoztak sofőrként az István kórházban. N. Istváb két egykori társát a bíróság kötél általi halálra ítélte, a most letartoztatott férfi - aki azért úszta meg a bitófát, mert a tett elkövetésének idején nem töltötte be a 20. életévét - pedig 2000-ben feltételes kedvezménnyel szabadult a büntetéséből. Ezt követően, 2007-ben vagyon elleni bűncselekményeket követett el, melyek miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Most amiatt került a hatóságok látókörébe, hogy feltehetően heti rendszerességgel erőszakolta meg a lányát és a fiát.

N. István 2017 őszéig Tarnaszentmiklóson lakott akkori élettársával, akivel közösen nevelték két kiskorú gyermeküket, egy fiút és egy lányt. Az apa a gyanú szerint az ő sérelmükre követte el a bűncselekményeket, heti rendszerességgel, a falu egy lakatlan, romos házában. A férfi az élettársi kapcsolat felbomlása után Győr-Moson-Sopron megyébe költözött, ott fogták el; gyerekeit 2018. áprilisától nevelőszülőknél helyezték el.

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!
Fotó: Varga György / MTI

Ha bebizonyosodik a férfi bűntette, 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetést kaphat. A Heves Megyei Főügyészség azért kérte N. István letartóztatását, mivel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása eseténnem csak megszökne, vagy elrejtőzne, hanem a sértettek és a vele hozzátartozói viszonyban álló tanúk megfélemlítésével vagy jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.