Szakmai szervezetek kritizálják, hogy nem lesz kötelező a dráma és a médiaismeret

2018.09.24. 10:36

Petíciót írt alá a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Magyar Bábművészek Szövetsége, a Magyar Filmművészek Szövetsége, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Független Előadó-művészeti Szövetség, amiben az ellen titltakoznak, hogy a Nemzeti alaptanterv (Nat) tervezett módosításából hiányzik a dráma és a tánc, valamint a mozgóképkultúra és médiaismeret, mint önálló tantárgy, írja a Népszava.

Mint írják, ez a két tantárgy több mint két évtizede része a hazai tantervi szabályozásnak, valamint az általános iskolai és középiskolai gyakorlatnak. Kihagyásuk a Nemzeti alaptanterv tervezetéből alapvetően szembe megy az elmúlt évtized nemzetközi és hazai pedagógia kutatási eredményeivel is.

Trencsényi László pedagógiai kutató szerint ha a tervezetet nem korrigálják, az kifejezetten korszerűtlen válasz lenne a társadalmi kihívásokra.

Ha a gyerekeket, a fiatalokat segíteni szeretnénk a társaskapcsolatok problémáinak, konfliktusainak a kezelésében, akkor erre nincs jobb módszer, mint a drámapedagógia, egyenesen öngyilkosság erre keveset fordítani.

Kaposi László, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke a napilapnak úgy fogalmazott, a drámapedagógia, a drámaórák színesítették, érdekessé tették a gyerekek hétköznapjait. Nincs rá semmilyen érvényes magyarázat, ha bárki ezt meg szeretné szüntetni, vagy ki kívánja iktatni.

Az aláírók azt kérik, hogy a Nat 2018 Művészetek műveltségterület anyagában jelenjen meg a dráma és tánc, a bábjáték, illetve a mozgóképkultúra és médiaismeret műveltségterülete, és mindkét iskolafokozatban (általános és középiskola) kötelezően választható tárgyként tanítani lehessen ezeket a tárgyakat.

A Nat tervezetét szeptember 30-ig lehet véleményezni. A tervezetben az alapfokú oktatásban csak a dráma és a tánc szerepel választható tantárgyként, a középfokú képzésnél pedig azt írják, hogy szabadon tervezhető órakeret terhére magasabb óraszámban tanulható és tanítható választható tantárgyak: dráma és tánc, tánc és mozgás, etika, filozófia, pszichológia, mozgóképkultúra és médiaismeret, klasszikus nyelvek.