Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Vádat emeltek egy amerikai turistákra késsel támadó férfi ellen

2018.09.25. 10:59

A főügyészség nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2016 őszén késével megsebesített két amerikai turistát Budapesten.

A 26 éves budapesti férfi 2016. szeptember 22-én hajnalban az Oktogon környékén lévő Mozsár utcában odalépett két amerikai férfihoz, akik egy szórakozóhelyről tartottak a szállodájuk felé. A vádlott kábítószert ajánlott fel nekik megvásárlásra, de szer nem volt nála, csak turisták pénzét akarta.

Az egyik férfi elővett a zsebéből körülbelül 50 dollárt, amit a vádlott kikapott a kezéből, majd futásnak eredt. A két férfi a tolvaj után futott, utol is érték, megragadták a kabátját és követelték, hogy adja vissza a pénzt. A vádlott ekkor elővett egy kést, és azzal többször, több helyen (fej-, illetve nyaktájékon, valamint mellkason) megszúrta mindkét amerikait, majd elmenekült.

A szúrások mindkét sértett esetében okozhattak volna életveszélyes vagy halálos sérülést, csak a véletlennek köszönhető, hogy ez nem történt meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!