Új főigazgatót neveztek ki a miskolci kórház élére

2018.09.27. 11:20 Módosítva: 2018.09.27. 11:21

Szeptember 17-e óta Révész János klinikai onkológus vezeti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat és Egyetemi Oktatókórházat, közölte az intézményt fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ. 

Révész János  korábban a Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum vezető főorvosa volt, emellett pedig a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság vezetőségi tagja.

Tiba Sándort, a miskolci kórház korábbi főigazgatóját idén februárban számára is érthetetlen körülmények között menesztették.  A menesztett főigazgató akkor a Népszavának  adott interjúban azt mondta: maga is csodálkozott, amikor azt olvasta az újságokban, hogy valami baj van az egészségi állapotával, emiatt mentették fel.

Furcsának találta azt is, hogy az ÁEEK-nél indoklásként csak annyi hangzott el, hogy nyugdíjas korú, mert amikor tavaly áprilisban kinevezték, már akkor is az volt. Tiba úgy sejtette, menesztésének köze lehetett ahhoz, hogy az öt tagkórház fúziója során tíz-tizenöt egyértelműen előnytelen szerződést találtak, amelyeket megszüntettek. Ezek között volt egy olyan problémás szerződés is, amely a kórház onkológiai sugárterápiás részlegén használt eszközök karbantartásával volt kapcsolatos.  

A kórházvezetői feladatokat február 5-e óta megbízott főigazgatóként Pap Tibor orvosigazgató látta el.