Visszavonták az Auróra éjszakai engedélyét, de a klub nem zár be

2018.09.28. 17:42 Módosítva: 2018.09.28. 18:38

Józsefváros jegyzője péntek délután visszavonta az 8. kerületi Auróra utcában működő Auróra Kioszk éjszakai nyitvatartásának az engedélyét. A döntés értelmében a klubnak minden nap 10 után le kellene zárnia a pultot, alkoholt nem adhatna ki másnap reggel 6 óráig.

A jegyző szerint erre azért van szükség, mert a szórakozóhely sérti a lakosok "pihenéshez való jogát". A 8. kerületi önkormányzat sajtóirodája azt írta, hogy

"a kezdeményező társasházak tulajdonosai mostanra végleg megelégelték a programokra nagy számban járó vendégek által keltett hangzavart."

Felhívtuk a klubot, akik elmondták, hogy látták a döntést, de fellebbezni fognak ellene, és amíg nincs jogerős döntés az éjszakai zárvatartásról, addig a nyitvatartásuk nem változik. "Minden programot ugyanúgy megtartunk mint eddig" – közölték.

Az Auróra a Facebook oldalára kitett egy részletes posztot is, amiben azt állítják, hogy a fennállásuk óta mindent megtesznek, hogy ne zavarják a környéken lakók életét. "A közterület-felügyelet az elmúlt fél évben folyamatosan nálunk járőrözik. Ez idő alatt csak elenyésző számban szabtak ki bírságot a vendégeinkre. Az Auróra üzleti működésével összefüggésben még sosem került sor közigazgatási bírság kiszabására az üzemeltetővel szemben" – írják. A posztban arra kérik támogatóikat, hogy adományokkal segítsék a közösségi házként és baloldali mozgalmi központként működő, civil szervezeteknek is helyet biztosító szórakozóhelyet.

Az Aurórát már több mint egy éve próbálja valamilyen módon korlátozni az önkormányzat, és a kormánysajtó is rendszeresen ír sorosozós és/vagy drogosozós cikkeket a helyről. Korábban ennek hátteréről itt írtunk hosszabban.