Folyamatos tüntetéseket jelentett be a DK az egész ország területére
A DK minden képviselője levélben jelentett be folyamatos tüntetéseket az Országos Rendőr-főkapitányságnál az ország teljes területére, írja az MTI.
A párt hétfői sajtójátékoztatóján elmondták, hogy az október elsején életbe lépett gyülekezési törvényre reagálnak ezzel a lépéssel. Az új törvény kimondja, hogy
gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak.
Arató Gergely elmondta, hogy "ilyen elképesztő szigorítás csak diktatúrákban fordulhat elő", és arra biztatja az embereket, hogy tiltakozzanak, gyülekezzenek, tüntessenek, vitatkozzanak és beszélgessenek.
A DK legutóbb a Kossuth térre szervezett napokon át tartó tüntetést, amelyet rövid idő után lefújtak.