Leprásoknak nevezi a melegeket, aztán párbeszédet ígér a keresztény portál

2018.10.01. 09:15

Leprásokhoz hasonlította a melegeket egy keresztény portál, amely 30 millió forintos állami támogatást is kap a korábban a keresztényüldözések elleni fellépésért felelős Azbej Trisztan vezette államtitkárságtól – írta a Népszava.

Az S4c.news véleménycikke ahhoz képest, hogy integrációról és párbeszédről ír, sajátosan nyit: 

„Jézus a legkülönfélébb betegségben szenvedők, tisztátalanok, bűnösök közé ment, hogy gyógyítsa őket. Szent Ferenc is magához ölelt egy leprást. Pár éve, nagy hírverésnek örvendve, a Szentatya is magához ölelt egy fájdalmas bőrbetegségben szenvedő embert. Korunk társadalmának peremén élő melegek is az integrációra vágynak. A párhuzam persze nem tökéletes, de mindenképp érdemes ennek tükrében önvizsgálatot tartani.”

A szerző ezután arról beszél, hogy a Közel-Keleten és Magyarországon „ugyanúgy folyik a keresztény gyökerek felszámolása. Csupán az eszközök változnak.”

A leprás párhuzam hosszabban fut végig az írásban, amely szerint „az ókori időkben nem véletlenül volt törvény a zsidók számára a „tisztátalan” emberek elkülönítésére és a peremre való száműzésükre”, a közösség egészségügyi érdekeit szem előtt tartva.

A cikk szerint azonban a megtisztulás nem lehetséges, ha a lepratelepen élők nem jöhetnek ki az elzárt területről. Ezért szükség van azokra, akik – mint a leprásokat magához ölelő Szent Ferenc – elmondja, hogy szeretve vannak, és ha nem akarják megújítani a társadalmat, akkor érdemesek lennének a hiteles útmutatásra.

„Miért ne lehetne beszélgetni? Miért kéne gyűlöletet táplálni afelé, akinek gondolkodása eltérő alapokon nyugszik?” – teszi fel a leleprázás után a kérdést a szerző.