Naponta több száz idős embert hívtak fel az unokázós csalók

Három embert fogtak el a XVIII. kerületi rendőrök unokázós csalás miatt. A Police.hu azt írja: a 36 éves D. Henrietta naponta több száz telefonszámot hívott fel, legtöbbször a hívott fél unokájának adta ki magát, és milliókat kért azzal az indokkal, hogy balesetet okozott. A nő másik meséje az volt, hogy kórházban van, ezért egy jó barátja megy el a pénzért. 

Közben 39 éves társa, B. Gyula telefonon irányította a taxisként dolgozó, 32 éves M. Róbertet, aki a megadott címre elment a megbeszélt összegért. 

A rendőrségen egy idős nő tett bejelentést szeptember 19-én. Tőle közel másfél millió forintot csaltak ki. D. Henrietta ezúttal unokahúgként jelentkezett az idős asszonynál, és sírva kérte tőle a pénzt. Az idős nő elhitte, hogy a családtagjával beszél, és át is adta a taxisnak a borítékba tett 1 millió 200 ezer forintot. 

A rendőrök a három embert  október 1-jén fogták el. A három gyanúsított több hónapon keresztül, több száz hasonló csalást követett el, az ügyek felderítése folyamatban van. Előterjesztést tettek mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatására 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17