A szívsebész kirúgása után heti egy műtéttel segít be egy beugró orvos

2018.10.04. 05:16

Igencsak felemás megoldást sikerült találni a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben az ország egyik legnevesebb szívsebészének elbocsátása után a speciális beavatkozásokra. A kis metszéssel járó szívsebészeti műtéteket végző Székely Lászlót három hete rendkívüli felmondással küldte el az intézet megbízott főigazgatója. A főorvosra kiírt műtéteket ezután sorban le kellett mondani, mert a várólistán következő betegek nem akarták más módszerrel, más orvossal elvégeztetni az operációt.

Információink szerint egyelőre az a megoldás született, hogy Szolnoky Jenő, a Honvédkórház szív-, ér-, és mellkassebészeti osztályának osztályvezető főorvosa heti egy alkalommal, délutánonként vállal egy-egy ilyen műtétet a Kardiológiai Intézetben. Székely mellett az országban ő az egyetlen szakember, akinek hasonlóan nagy tapasztalata van ebben a műtéti eljárásban. A minimál invazív szívsebészetnél nem kell átvágni a szegycsontot, a szívbillentyű-beültetést egy kisebb vágáson keresztül pálcákkal, speciális eszközökkel végzik, így a műtét után sokkal gyorsabb a beteg felépülése. Úgy tudjuk: a főorvos szerdán délután tartotta az első ilyen oktató-bemutató műtétet, hogy az intézetben maradt szívsebészek megtanulhassák ezt a technikát.

Míg a Kardiológiai Intézetben korábban átlagosan hetente 2-3 kis metszéses műtétet végeztek el, Székely távozásával és Szolnoky megbízásával legfeljebb heti 1 ilyen operációt tudnak csak végrehajtani a legnagyobb presztízsű országos intézetben. Így nemigen csökken a várólisták hossza.

Információink szerint nem sikerült megoldani azt a problémát sem, hogy ezeken a délutáni műtéteken milyen team vegyen részt, mert a nappali műszakosok nem vállalták a délutáni pluszmunkát. A szerda délutáni bemutató műtéten így azok a délutáni ügyeletes orvosok és szakápolók vettek részt, akiknek elsősorban az lenne a feladata, hogy a sürgős beavatkozásra szoruló betegek ellátására álljanak készenlétben.

Az ügyben elküldtük kérdéseinket Andréka Péternek, a kórház megbízott főigazgatójának. Várjuk válaszát.

Mint megírtuk: szeptember 19-én Andréka Péter felmondott a Szívsebészeti Osztályt vezető Székely Lászlónak. A főigazgató azzal indokolta a lépést, hogy Székely László egy tavaszi szívbillentyű-műtéthez behívott a műtőbe egy privát plasztikai sebészt is, aki a beteg sérült mellimplantátuma helyett újat ültetett be. Az orvos azzal indokolta ezt a megoldást, hogy a betegnek így egy altatással, egy műtét alatt helyre tudták állítani a mellkasát.

Andréka szerint azonban súlyos jogi-etikai vétség az állami és a magánellátás ilyenfajta összekeverése, és a műtétnél megsértették a szigorú dokumentációs rendet is, amikor egy ismeretlen típusú és forrású implantátummal jogtalanul elvégzett emlőplasztikai beavatkozást tudatosan elrejtettek. Székely kirúgása ellen tiltakozva a kórházban petíciót írtak alá a szívsebészeti osztály és az ahhoz kapcsolódó részlegek dolgozói. Az Intézetben dolgozók egy része úgy gondolja, valójában belső személyes konfliktusok vezettek Székely eltávolításához.

Szerdán arról írtunk, hogy az ügynek szerepe lehetett Nagy Anikó egészségügyi államtitkár lemondásához is. Az államtitkár közvetíteni próbált az ügyben, és olyan megoldást dolgozott ki, hogy Székely László a Honvédkórházban folytathassa munkáját, Szolnoky Jenő pedig a Kardiológiai Intézetbe kerüljön át, de ebbe az egyezségbe Kásler Miklós felülről beavatkozott, és kitartott Székely László rendkívüli felmondása mellett.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?